ELSŐ RÉSZ

 “VALAMENNYI JÓSLAT UGYANAZT MONDTA”

Kérdés: Rinpocse, mesélne nekünk valamit az életéről?
Válasz: Talán azzal kezdeném, ami születésem előtt történt. A “Szakja Trizin” cím azt jelenti, hogy a “Szakja TrónBirtokosa”és a nagyapám volt az utolsó Trizin a családunkban. Szüleim, mivel nagyon szerettek volna egy fiút, zarándokútra indultak aKailasz hegyhez, Nepálba, Lhászába és Dél Tibetbe, de nem kapták egyetlen jelét semannak, hogy fiúk születne. Már minden reményt feladtak, amikor elérték a Nalanda Kolostort, ami egy jelentős Sakya Kolostor Lhászától északra. Elmondták gondjukat a kolostor apátjainak. A vezető szerzetesek megdöbbenve és aggodalommal telve hallgatták őket, mert nemzetségünk, a Dölma Palota ág, a Szakja tanok legezoterikusabb ága és azon felül a legtöbben, akik a kolostor élén álltak, ezeket a tanokat a nagyapámtól kapták meg. Számukra tehát a nemzetség folytonossága a legfontosabb. Bíztatták szüleimet, hogy ne adják fel a reményt, és azon felül vállalták, hogy nélkülözik egyik legjobb tanítójukat, Lama Ngawang Lodro Rincsent, így ő a szüleimmel tudott utazni. Ez veszteség volt a kolostor számára, de ő igen nagy erejű láma volt, aki mindenféle szertartást el tudott végezni. Különösen az volt imáinak a következménye, hogy gyerekeik születtek asszonyoknak, akiknek ez korábban nem sikerült. Ezután mindenhová együtt utazott apámmal és sok szertartást és imát végeztek el együtt egy fiú születése érdekében. Végül világossá vált, hogy az imák meghallgatásra találtak. Szüleim megálltak Tsedongban, egy kellemes kisvárosban Shigatse közelében. Úgy döntöttek, hogy ez megfelelő hely arra, hogy egy gyermek megszülessen részben talán azért, mert a város sok oly nagy Szakja tanító születéséről volt híres, mint pl. Ngacsang Csenpo Ngawang Kunga Rincsen. Én magam ugyanabban a szobában születtem, mint Ngacsang Csenpo. Egy további probléma merült fel: asztrológiailag előnytelen napok sora. Szüleim azt akarták, hogy egy előnyös napon szülessek, ezért még több imát mondtak el. Nem egy kedvezőtlen napon születtem: a nyolcadik tibeti hónap első napján (1945. szeptember 7-én), amit meglehetősen előnyös napnak tekintettek. Azt mondják, születésem pillanatában szivárvány volt látható házunk felett és Guru Rinpocse képét ajánlották fel apámnak, amelyek jó jelek, de én ezekről természetesen semmit sem tudtam.
K.: Mi történik, amikor egy gyermek születik Rinpocse családjában?
V.: Legelőször is, amint a gyermek megszületett, a DHI betűt, a beszédet és a bölcsességet képviselő Manjusri betűjét rajzolják a nyelvére egy különleges, sáfrányból és sok más dologból készült nektárral.
K.: Mikor ment Ön először Szakjába?
V.: Csak később. Azt mesélték nekem, hogy az első születésnapomat Tsedongban ünnepeltük és azután családunk rövid zarándokútra indult Guru Rinpocse híres szentélyéhez Tibet déli részén. Utána Szakja felé vettük utunkat, ahol második születésnapomat meglehetősen széles körben ünnepeltük.
  K.: Úgy tudom, hogy szülei meghaltak, amikor Ön még nagyon fiatal volt.
  V.: Igen, anyámra egyáltalán nem emlékszem már. Meghalt, amikor két, vagy három éves voltam, de a nővérére, nagynénémre még emlékszem. Olyan volt hozzám, mintha az anyám lett volna. Apám 1950-ben halt meg, amikor öt éves voltam. Erre nagyon jól emlékszem
K.: Hány éves korában kezdte el tanulmányait?
V.: Öt éves koromban. Ugyanabban az évben kaptam Lama Ngawang Lodro Rincsentől az első ABC leckét. Manjusri különleges szentélyéhez mentünk Szakjába, ahol Manjusri és Achala beavatást kaptam tőle. Ezután Manjusri szobra előtt Lama Ngawang felolvasta a betűket és én elismételtem őket. Ez természetesen csak a szertartás volt, és a továbbiakban egy másik tanítót kaptam, aki olvasásra tanított.
  K.: Akkoriban kezdődtek spirituális tanulmányai is?
  V.: Igen, Manjusrihoz szóló imákat kellett memorizálnom és recitálnom. Erre nagyon világosan emlékszem. A ceremónia után betűzést tanultam napi hét órát, heti hat napon keresztül, majdnem két évig. Mi tibetiek azt mondjuk, minél többet gyakorolja egy gyerek a betűzést, annál gyorsabban tanul meg olvasni.
  K.: Kapott Ön abban az időben vallási tanításokat is?
  V.: Több alkalommal kaptam beavatásokat. Azt mesélik, hogy szinte azonnal a születésem után Amitayus, hosszú élet áldást kaptam apámtól. Négy éves koromban Vadzsra Kila (Dordzse Phurba) beavatást kaptam tőle. Erre is egészen világosan emlékszem. Egy számomra nagyon kedves személyi szolga ölében ültem, és arra is emlékszem, hogy apám fekete kalapot és jelmezt viselt a rituális tánc haragos részénél. Sőt arra is emlékszem, hogy kik játszottak a hangszereken.
    K.: Hol történt mindez?
    V.: A Dölma Palotában. Ez egy hatalmas palota három fő szentéllyel, és sok egyéb helységgel. Összesen kb. nyolcvan szoba található benne, és az összes tanítást a szentélyek egyikében kaptam.
  K.: Kijárt Ön a palotából?
  V.: Igen persze, de a városba nem sűrűn. A Palota körül egy nagy kiterjedésű síkság terült el a közelben egy folyóval. Amikor éppen nem tanultam, általában oda jártam egy szolgáló kíséretében a többi gyerekkel játszani.
  K.: Mikor kezdődtek komolyabb vallási tanulmányai?
  V.: 1950 nyarán kezdtem el olvasni tanulni és ősszel a Ngor Kolostorba mentem, ahol megkaptam az ezoterikus “Ösvény és Következmény” (Lamdre) tanítást. Ennél Láma Ngawang Lodro Shenphen Nyingpo volt a Gurum, a Ngori Khangsar Apátságnak az apátja.
  K.: Hogyan emlékszik vissza rá?
  V.: Egy nagyon szent, szellemileg rendkívül előrehaladott láma volt, mindig nagyon nyugodt, mozgásban rendkívül lassú és mindent nagyon tökéletesen csinált. Akkoriban már nagyon öreg volt. Tanításokat a szobájában adott néhány embernek, összesen talán harmincnak. Abban az időben én még nagyon kicsi voltam és alig tudtam olvasni. Emlékszem, hogy az apát utódjának, Khangsar Shabdrungnak az ölében ültem, aki a lapokat elém tartotta, úgyhogy a bevezető imákat minden nap el tudtam olvasni. Az apátnak a Mahayanáról adott tanítását jól megértettem, de a tantrikus részt már nem annyira. Sok időt töltöttem együtt az apáttal. Közben folytattam a betűzési gyakorlatokat és néhány életrajz tanulmányozásán keresztül az olvasást. Körülbelül négy hónapot töltöttem el Ngorban a tanulással és utána visszatértem Szakjába. A következő évben látogattam el először és találkoztam a Dalai Láma Őszentségével, aki elismert, mint Szakja Trizin jelöltet. Négy hónapottöltöttem el Lhászában és sok kolostort látogattam meg Közép Tibetbenis.Felkerestük Nalandát és Samyet is, majd visszatértünk Dél Tibeten keresztül, ahol sok szent helyet és kolostort látogattam meg. A látogatások alatt minden erőmet a Hevadzsra tantra fejből való megtanulására fordítottam. Ez a Szakja vallási gyakorlatainak az alap-szövege. Azután 1952 elején egy egyszerű szertartás keretében emeltek trónra, mert még túl fiatal voltam a teljes trónra emeltetésre, amely csak később történt meg. A teljes Hevadzsra tantrát kellett felmondanom a Szakja Tantrikus Kolostor magasrangú szerzetesei és tanítói előtt: ezt úgy tekintették, mint egy alkalmassági vizsgát, amelyen minden szerzetesnek át kellett esnie. Akkor még csak hat éves voltam és örömmel mondhatom, hogy sikerült pontosan felmondanom a szöveget. Utána a Tantrikus Kolostor összes szerzetesével együtt részt vettem a Hevadzsra Tantra havi recitálásán. Ez volt az első szertartás, amin ott részt vettem. Később elhagytam Szakját, hogy részt vegyek a Pancsen Láma trónra emeltetésén Shigatsében, amely több hétig tartott. Ez alkalommal egy Szakja Trizin teljes méltóságával és kíséretével utaztam. Azon a nyáron visszatértem Ngorba, hogy Khangsar Khenpótól az Ösvény és Következményről ezoterikus tanításokat kapjak. Ezeket gyakran megszakította, hogy egyéb tanításokat adjon: úgy mint Vadzsrajogini, Zenpa Zindel és sok más fontos útmutatást. Mindent egybevéve egy évig tartott az oktatás, amikor a kínaiak kérésére néhány megbeszélésre vissza kellett térnem Sakyába. 1953 elején újra visszamentem Ngorba, hogy folytassam tanulmányaimat, de szerencsétlen módon Khangsar Khenpo meghalt, mielőtt a teljes tanítást átadta volna. Az oktatást utódja fejezte be. Szeptember előtt visszatértem Szakjába, hogy megtekintsem az évenkénti Vadzsra Kila szertartást és a rituális táncot, amelyet a hetedik tibeti hónapban tartanak. Ezután a Dölma Palotában megkezdtem a Hevadzsra meditáció elvonulást.
K.: Ez volt az Ön első elvonulása?
V.: Nem egészen. Abban az időben, amikor az első Lamdre tanítást kaptam, részt vettem egy Amitájusz elvonuláson és utána Gurumnak, Khangsar Khenponak adtam a beavatást. Két Lamdre tanítás között részt vettem egy Bhutadamara elvonuláson, ami egy hónapig tartott. (Bhutadamara Vadzsrapaninak egy különleges formája.) De ez volt az első főbb elvonulásom. Ezalatt sok nehézséggel kerültünk szembe. Egy nagyon szigorú tanítóm volt és csak vele, nénémmel és két szolgámmal találkozhattam. Habár én magam minden tekintetben teljesen egészséges maradtam, mesterem az elvonulás első felénél lebetegedett, és emiatt sok nehézségünk volt. Ennek ellenére az elvonulás szerencsésen végződött. Egy másik szobában, valamivel távolabb, nővérem ezalatt ugyanazt az elvonulást végezte. Természetesen nem találkozhattunk, de levélben tartottuk a kapcsolatot. Az elvonulás után tanítóm még néhány hónapig beteg volt és én ezalatt egy hosszú vakációt élvezhettem. Meglehetősen fékezhetetlen lettem, csavarogtam és azt tettem, amihez kedvem volt. Nagynéném aggódott egy kicsit és egy ideiglenes tanítót fogadott, akinek a vezetése alatt a Vadzsra Kila szövegeket kellett fejből megtanulnom, a napi gyakorlathoz és a hosszú szertartáshoz egyaránt. 1954 nyarán meghívták Khangsar Khenpo utódját Szakjába, hogy Druthab Khuntu tanítást adjon. Druthab Khuntu az első Khyentse Ripocse által gyűjtött és kiadott Tantrikus meditációk és tanok gyűjteménye. Ez három vagy négy hónapig tartott és nagyon kellemes esemény volt. A teljes tanítás a Dölma Palota parkjában a nyári lakban zajlott, és Khangsar Shabdrung nagyon könnyed és fesztelen módon tanított. Ez idő tájt mesterem is felgyógyult betegségéből és megtanította nekem a Kila gyakorlatokat kísérő rituális táncot. Szeptemberben részt vettem a Kila szertartásokon, amelyek egy hónapig tartottak. Abban az évben nem én vezettem a ceremóniát, de a táncokon részt vettem és majdnem minden nap ott voltam a szertásokon. Ezután Láma Ngawang Lodro Rincsentől Mahakala tanításokat kaptam és rögtön utána egy hónapig tartó elvonulásra mentem, hogy meditáljak ezen a védelmezőn. Ezután újabb Mahakala tanítást kaptam Láma Ngawangtól és Thangtong Nying Gyud tanítást Drupcsen Rinpocsétől, egy nagy Nyingma jógitól, aki a tibeti szent, Thangtong Gyalpo inkarnációja. Ezután három hónap Vadzsra Kila elvonulás következett. Közben tíz éves nővérem Lamdre tanítást adott, amely három hónapig tartott. Ő addig még Kila elvonulást nem végzett, úgyhogy engem kértek fel, adjak neki beavatást, amint az elvonulást befejeztem. Ez volt az első főbb beavatás, amit adtam. Kb. 60 szerzetes várt a Lamdrera, de voltak sokan mások is, akik a Kila beavatásra jöttek: kb. 1000 ember, azt hiszem. Mindez kilenc éves koromban történt.
    K.: Hogyan emlékszik Láma Ngawang Lodro Rincsenre?
    V.: Ő volt az a láma, akinek az imái által emberi születésem lehetővé vált. Nagyon csodálatra méltó láma volt, nagyon szigorú a Vinaya fegyelmi szabályainak betartásában. Ebéd után sohasem evett, bőrből készült ruhát nem viselt, éppúgy, ahogy ujjas inget sem. Karjai mindig fedetlenek voltak és akármilyen hideg volt, Szakja egy igazán hideg hely szobájában mindig olyan meleg volt, mintha központi fűtés működött volna. Az ő házában virágokat tarthattuk és a vizet is csak ott tudtuk folyékony állapotban tárolni, bárhol máshol perceken belül megfagyott és szétrepesztette a palackot!
    K.: Rinpocsénak fáradságos gyerekkora volt. Milyen kikapcsolódási lehetőségei voltak?
    V.: Általában a palota körüli mezőkre és a folyóhoz szerettem járni. Emlékszem, hogy a Kila szertartás után szolgálókkísértek haza Szakja városából. Amint vissza indultak, és látótávolságon kívülre kerültek,levettem a szertartási ruhámat és a legegyszerűbb ruhámban mentem a folyóhoz. Nagyon szerettem fürödni, de a víz még szeptemberben is nagyon hideg volt, szörnyű hideg. Azonkívül néha kedvet kaptam a parkban álló nyári lakhoz menni. Volt egy öreg gramofonunk, amelyet fel kellett húzni, meg egy köteg régi lemezünk (főleg angol katonai indulók, de néhány tibeti népdal is), amelyeket szívesen hallgattunk.
    K.: Ellátogatott Rinpocse máskor is Lhászába?
    V.: Igen, 1955 nyarán sok ezoterikus tanítást kaptam Láma Ngawang Lodro Rincsentől, és még annak az évnek az őszén visszatértem Lhászába. Azon a télen néhány rövid tanítást kaptam Őszentségétől, a Dalai Lámától. De a város megváltozott. Amikor 1951-ben először jártam ott, egy szép, ősidők óta tradícionális tibeti fővárost láttam. Akkoriban már jöttek be a kínaiak, az utcákon itt ott kínaiakat lehetett látni. De második látogatásom alkalmával, 1955-ben, egy kínai dzsippel érkeztünk Lhászába. A város tele volt dzsippekkel és teherautókkal; mindenhol kínaiak és kínai áruk voltak. Kb. hat hónapig maradtam Lhászában, ez idő alatt adtam néhány rövid tanítást és előadtam egy szakrális ima táncot. Abban az időben találkoztam először Tiszteletreméltó Jamyang Khyentse Rinpocsével. A közelében volt a szállásom és rendszeresen felkerestem őt. Sok Szakja tanítást kaptam tőle, de a tanítások többsége Nyingmapa volt. A következő év elején újra Dél Tibetbe látogattam, majd visszatértem Lhászába, ahol a Kínai Előkészítő Bizottság ülésén kellett részt vennem a Dalai Láma Őszentségével, Gyalwa Karmapa Őszentségével és más prominens tibetiekkel együtt. Addigra a kínaiak szándékai kezdtek egészen világossá válni, de mi úgy találtuk, hogy legjobb a helyzetet amennyire csak tudjuk erőszak nélkül ellenőrzés alatt tartani. Mindenesetre országunk katonai hatalommal nem rendelkezett. A nyáron visszatértem Szakjába és később ugyanabban az évben Khyentse Rinpocse is Szakjába jött. Télen találkoztam a Dalai Láma Őszentségével Shigatsében, amikor zarándokútra indult Indiába a Buddha Jayanti ünnepségekre, és úton volt India felé. Valamivel később én is zarándokútra mentem Indiába, és felkerestem a négy nagy szent buddhista zarándok helyet: Bodhgayát, Lumbinit, Sarnathot és Kushinagárt. Kb. két hónapig maradtam Indiában és utána visszatértem Szakjába. A rákövetkező évben, 1957-ben újra elvégeztem a Vadzsra Kila meditációs elvonulást, és újra megkaptam a Lamdre tanítást, ezúttal a Szakjában lévő Tantrikus Kolostor nagyrabecsült apátjától, Jampal Sangpótól.
    K.: Mikor történt Rinpocse teljes trónra emeltetése
    V.: Ez 1959 elején, az újév után történt. Az esemény sok előkészületet igényelt. 1958 végén a Vallás Védelmezőinek nagyszakrális tánca került előadásra, amelyet én vezettem. Azután az újévvela trónraemeltetés megtörtént.
    K.: Hogyan folyt ez le?
    V.: A Tantrikus Kolostorban az aranytetejű templom előtt van egy nagy belső udvar. Ebben a templomban őrzik Szakja Pandita spirituális trónját, amelyre Chogyal Phagpa világi trónja van helyezve. Ezen kellett helyet foglalnom és Szakja Pandita által írt szövegből, a Bölcs Elhatározásaiból tanítást adnom. A tanítás, ami egy rövid magyarázatot tartalmazott, három napig tartott. Ezután Őszentsége a Dalai Láma, Pancsen Láma, Szakja és a kínaiak képviselői adták át felajánlásaikat sok más tibetivel együtt ebből az alkalomból. Ezt követően nagy körmenetet tartottunk.
    K.: Mindennek közvetlenül az előtt kellett történnie, mielőtt Rinpocse Indiába jött.
    V.: Igen, szinte közvetlen utána elindultunk Indiába.
    K.: Hogyan jutott ki Tibetből?
    V.: Ez nagyon komplikált volt. Abban az időben nagyon feszült volt a hangulat Tibetben. Az emberek nem beszéltek másról, csak a Khampákról és a kínaiakról, a kínaiakról és a Khampákról. Sok jóslatot kértünk, amik egybehangzóan állították: Tibet el fog veszni és szörnyű dolgok történnek. De még vártunk egészen addig, amíg egy napon az indiai rádió be nem mondta, hogy Lhászában harcok törtek ki, és hogy a Dalai Láma Őszentsége Lhászából délkelet felé menekült. Ekkor számunkra is sietőssé vált a dolog. Nem tudtam közvetlenül Szakjából elindulni, mert sok volt a kínai kém. Közzé tettem tehát, hogy elvonulásra indulok egy remetebarlangba Szakja közelében. Biztonságosan megérkeztem oda és üzenetet küldtem nagynénémnek és nővéremnek, hogy csatlakozzanak hozzám. Onnan indultunk tovább az éjszaka folyamán.
    K.: Mennyi ideig tartott az út?
    V.: Szakjától nem messze van Szikkim határa. Öt nap alatt biztonságosan megérkeztünk oda. Csapatunk mindössze nyolc, vagy kilenc emberből állt. A körülmények miatt a nagyon sok értékes és szent dologból, amely Szakjában a tulajdonunkban volt, semmit sem tudtam magammal vinni. Szikkimben egy hónapig maradtam Lachenben, ahol emlékszem rá, angolul kezdtem tanulni. Röviddel ezután már ismertem az egyszerű szavakat. Ekkor üzenet érkezett Khyentse Rinpocsétől, hogy súlyosan lebetegedett Gangtokban, úgyhogy odautaztam. Az üzenetet egy tibeti orvos hozta, akit akkor még nem ismertem, de most ő az apósom. Khyentse Rinpocse nagyon beteg volt és én sok imát mondtam érte, de egyre jobban legyengült és végül 1959 júliusában eltávozott. Ezután Dardzsilingba mentem, majd a tél folyamán zarándokútra indultunk Indián és Nepálon keresztül. 1960 tavaszán visszatértem Kalimpongba és Dardzsilingbe. Ezt és a rákövetkező két évet filozófiai tanulmányokkal töltöttem, egy igen tanult Szakja apát, Khenpo Rincsen vezetése alatt. Tudja, annak ellenére, hogy Tibetben sok tanítást kaptam és sok elvonulást végeztem, sosem volt időm a Mahayana filozófia alapos tanulmányozására, úgyhogy ez alatt a három év alatt Madhyamika filozófiával, logikával, a Prajnaparamitával, az Abhidarmával és egyéb tárgyakkal foglalkoztam. 1962 végén határháború tört ki India és Kína között, úgyhogy elhagytuk Dardzsilinget és Mussooriba mentünk. A következő év tuberkolózisból való felgyógyulással telt el, de 1963 végén újra részt tudtam venni a Vallási Konferencián Dharamszalában. 1964 márciusában megalapítottuk a Szakja Központot Mussoori lábánál, hogy egyenlőre mint fő kolostor működjön. Visszatértem Mussooriba, hogy a Tiszteletreméltó Khenpo Appeynél, egy igen nagy Szakja mesternél tanuljak. Elsősorban a Tantrákat tanulmányoztam vezetése alatt, és mélyértelmű magyarázatokat kaptam, amelyeket mesterétől, az első Deshung Rinpocsétől, a nagy tibeti misztikustól kapott. Később, szintén az ő vezetése alatt Madhyamika filozófiát, amellett költészetet, nyelvtant és számtant tanultam. 1965-ben részt vettem a Második Vallási Konferencián Bodhgayán. 1966-ban zarándokútra mentem Száncsiba, Ajanta és Ellora barlangjaihoz, de egyébként megszakítás nélkül folytattam tanulmányaimat 1967-ig, amikor Khenpo Appey Szikkimbe utazott. 1967 telén adtam előszőr Lamdrét Szárnáthon, huszonkét éves koromban. Kb. 400 szerzetes és 100 buddhista gyakorló volt jelen. A következő év elején megalapítottuk a Szakja Rehabilitációs települést Puruwalában, 900 Szakjából érkezett menekült számára. Azért választottuk ezt a helyet, mert hasonlított Szakjához, bár itt természetesen jóval melegebb volt. Meg kellene talán említeni egy sor nyugati barátot, akik ez alatt az idő alatt mellettem voltak, segítettek minket rehabilitációs munkánkban és akiktől angolul tanultam. 1970-ben egy tragikus autóbaleset következtében elveszítettük a Tiszteletreméltó Thutop Tulkut, azt a nagyon képzett fiatal szerzetest, aki gyakorlatilag egyedül szervezte a centrumot és a települést. Mivel már elég jól tudtam angolul, átvettem az adminisztrációs munkát. Azon az őszön a Szakja Centrumba költöztem és azóta Radzspurban élek. 1971 és 1972 jó évek voltak, mert a Tiszteletreméltó Csogye Tri Rinpocse velünk élt Radzspurban, és a meghatalmazások egyik fő gyűjteményét adta, a Gyude Kuntát Jamyang Khyentse Wangpotól. 1974 tavaszán megházasodtam és hamarosan utána első nyugati látogatásomra indultam. Négy hónap alatt jártam Svájcban, Angliában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Japánban, ahol vallási tanításokat adtam és tibeti menekültekkel, valamint nyugati buddhistákkal találkoztam. 1974. november 19-én megszületett a fiam, Doongsay Rinpocse. A következő év tavaszán zarándokútra mentünk Lumbiniba, Csogye Rinpocse újonnan elkészült kolostorába, majd egy hónapot töltöttem el tanítással a bodnáthi Szakja kolostorban, Kathmandu mellett. Azon a nyáron nagy szomorúságunkra meghalt a nagynéném, aki felnevelt és aki minden döntést és teendőt magára vállalt gyermekéveim alatt. 1976-ban tanítást adtam Dardzsilingben. Ladakhban, Kashmirban a Druthab Kuntut tanítottam, majd útra indultam, hogy tanításokat adjak a Dél Indiában letelepedetteknek.
    K.: És ezután?
    V.: Már nagyon várom, hogy újra nyugaton taníthassak.
    K.: Kik voltak Rinpocse legfontosabb Gurui?
    V.: Legfontosabb Gurum Khangsar Khenpo volt, akitől a Lamdrét kaptam. Azután apám; Khyentse Rinpocse; Khangsar Shabdrung Rinpocse; Láma Ngawang Lodro Rincsen és Szakja Khenpo Jampal Sangpo. Aztán kisebb mértékben Phebde Khenpo, Drupcsen Rinpocse és sokan mások.

MÁSODIK RÉSZ

    “HA A JÖVŐRE VAGY KÍVÁNCSI, VIZSGÁLD MEG JELENLEGI TETTEIDET”

    K.: Rinpocse, miért kell a buddhizmussal foglalkoznunk?
    V.: Ezt, a buddhizmussal foglalkozó három embertípus leírásával szeretném megválaszolni. Általánosságban véve, a legkisebb rovar és a legintelligensebb ember is megegyezik: boldogok akarnak lenni és el akarják kerülni a szenvedést. Az emberi lények többsége nem tudja, hogy mi a szenvedés, vagy boldogság oka, de a buddhizmus tanaiban és gyakorlataiban meg fogja találni a válaszokat ezekre a kérdésekre.
    K.: Mik a szenvedés és a boldogság okai?
    V.: A Nagarjuna féle Ratnavaliban ez áll: “Minden cselekedet, amely vágyakozásból, ellenszenvből és nem tudásból ered, szenvedést okoz; minden vágyakozástól, ellenszenvtől és nem tudástól mentes cselekedet boldogságot okoz.” Mint ahogy már mondtam, háromféle ember van. A legalsó fokon álló ember éppúgy, mint minden lény, boldog akar lenni, és nem akar szenvedni, mint ahogy az alacsonyabb világokban sem akar újjászületni, tehát azért gyakorolja a buddhizmust, hogy megteremtse az okokat az emberi világban, vagy az istenek mennyei világában való újjászületéshez. Nem rendelkezik sem az erővel, sem a bátorsággal ahhoz, hogy elhagyja a világi létet. A világi létből csak a legjobbat kívánja, a rosszat szeretné elkerülni és ezért gyakorolja a buddhizmust, hogy végül is magasabb újjászületést érjen el. A középső fokon álló ember megérti, hogy az egész világi lét függetlenül attól, hogy hol születik az ember, természeténél fogva forró. Ki akar ebből az egészből kerülni és el akarja érni a Nirvánát, azt az állapotot, amely mentes a szenvedéstől. A legmagasabb szinten álló ember belátja, hogy ahogy ő nem akar szenvedni és boldogságot szeretne, éppúgy minden élőlénynek ugyanazok a kívánságai és félelmei. Tudja azt is, hogy nincs olyan lény, aki valamikor ne lett volna az apánk, vagy az anyánk, tekintettel arra, hogy kezdet nélküli idők óta újra, meg újra megszületünk a világi létezésben. Mivel ilyen közel állunk minden élőlényhez, a legkülönb ember az, aki azért gyakorolja buddhizmust, hogy a számtalan lény mindegyikét megszabadítsa a szenvedéstől.
    K.: Hogyan gyakoroljunk?
    V.: Két nagyon fontos dologgal kezdi az ember a buddhizmus gyakorlását: meditációval a Négy Megfontolandóról és a Menedékvétellel. A Négy Megfontolandó a következő: az emberként való születés nehézsége, a Szamszára múlandósága, a világi lét szenvedése, a Karma törvénye, ami az Ok Okozati viszonyt jelenti. Általában véve nagyon nehéz emberként születni. Azt gondolhatnánk, hogy sok ember van, de ha ezek számát összehasonlítjuk más lények számával, rájövünk, hogy milyen kevesen vagyunk (pl. mindannyiunk testében milliónyi bacilus, mikróba, vírus stb. él). Az emberi születésre tehát, statisztikailag nézve, nagyon kevés az esély. Azon kívül sok olyan helyen is újjászülethet az ember, amely kevés értékkel bír egy élőlény számára, mivel ott Buddha tanait nem hallhatja. Nyolc előnytelen hely van ahol magszülethetünk: a poklok, az éhező szellemek, az állatok, a barbárok birodalma, olyan helyek, ahol a vallási tanítás téves, ahol nincs Buddha, bizonyos isteni birodalmak és a korlátozott emberek birodalma. És még ha emberként is születünk újjá, tíz alapkövetelmény szükséges. Szükséges olyan helyen születni, ahol Buddha megjelent, ahol ténylegesen tanította a vallást, ahol a tan még élő, ahol a mesterek még olyan jóságosak,hogy tanításokat adnak és ahol még élnek buddhista szerzetesek és gyakorlók. Öt külső követelmény is szükséges: mentesnek kell lenni az öt azonnali hatású negatív cselekedettől, amelyek komoly akadályokat teremtenének. Az emberként való újjászületés nehézségét más módon is kifejezhetjük. Az erényes cselekedetek és a helyes morális viselkedés az okai az emberként való újjászületésnek. Tekintettel arra, hogy ezt nagyon kevés ember tudatosítja, az emberi születés már csak ezért is ritka. Természeténél fogva sokkal könnyebb valahol máshol megszületni. Az emberi születés nehézségét egy példával szokták megvilágítani. Képzelj el egy vak teknőst, amely az óceánban él. Az óceán felszínén egy járom lebeg. A teknős száz évenként egyszer jön fel a felszínre, mégis több esélye van arra, hogy a nyakát a járom lyukába dugja, mint nekünk arra, hogy emberként szülessünk. Elmélkedés a múlandóságról: Buddha mondta: “A lét három birodalma olyan, mint egy őszi felhő; a lények születése és halála, mint egy táncos mozdulatai; egy lény élete, mint egy vízesés, mint egy villám az égen. Nem áll meg soha, egyetlen pillanatra sem és ha egyszer elkezdődött, elkerülhetetlenül halad a vége felé.” Minden változik: kinn változnak az évszakok, a tavasz helyet ad a nyárnak, az ősznek és a télnek. A gyerekek felnőnek, a felnőttek megöregszenek; a haj színe feketéből fehérré változik, a bőr megráncosodik és az élet tovatűnik. Nem így van? Minden állandóan változik. Nincs egyetlen hely sem, ahol az ember a múlandóságot elkerülhetné. Mivel minden folytonosan változik, az ember nem tudhatja soha, mikor jön el a vég. Ma teljesen egészséges és holnap mégis meghal. Két dolgot tudunk a halálról: biztos, hogy eljön és fogalmunk sincs róla, hogy mikor. Minden pillanatban eljöhet számtalan külső és belső tényező okozhatja. Ha tehát a buddhizmust akarod gyakorolni, be kell látnod, hogy azonnal el kell kezdeni. Nem lehetsz biztos a holnapban, amikor is valamit még tehetnél.
    K.: Hogyan segíthet mindez még rajtunk? A buddhizmus gyakorlása nem tesz minket kevésbé múlandóvá.
    V.: Nem fog minket kevésbé múlandóvá tenni, de megadja a biztonságot, hogy következő életeinkben kevesebbet fogunk szenvedni. A Dharma, a vallás gyakorlása röviden azt jelenti: elkerülni az erénytelen cselekedeteket és erényes tetteket gyakorolni. Ha így cselekszel, magától értetődik, hogy a jövőben boldogabb leszel.
    K.: Azt jelenti, hogyha kevesebbet várunk ettől az élettől, akkor kevesebbet fogunk szenvedni?
    V.: Igen, azt is, de még fontosabb, hogy az elmélkedés a múlandóságról arra fog késztetni minket, hogy azonnal el kezdjünk foglalkozni a Dharmával. A múlandóságról való gondolkodás meggyorsít majd utunkon.
    K.: Melyik a hat birodalom és mik a szenvedések ezekben?
    V.: Amint már mondtam, a világi létben bárhol vagy, mindenhol szenvedsz. A szenvedésnek három fajtáját ismerjük: a szenvedés szenvedését, a változás szenvedését és a feltételekhez kötött lét szenvedését. A szenvedés szenvedése az, amikor a fejed fáj, vagy valami ehhez hasonló. Ez egyszerűen szenvedés, amelyet mindenki elfogad és úgy tekinti, mint szenvedést. A változás szenvedése olyan szenvedés, amelyet a változás észlelésén keresztül tapasztalunk. Ma együtt vagy barátaiddal, de el kell menned; ha elmész ellenségekkel találkozol. Semmi sem maradandó és ezt látni szenvedést okoz. A feltételekhez kötött lét szenvedése azt jelenti, hogy a világi tevékenységek nem elégítenek ki. Sok mindent teszünk a világban, de sose vagyunk igazán elégedettek. Mindig egyre több a tennivalónk, amit nem tudunk elvégezni, ez csalódottságot okoz, ami megint csak szenvedés. A legalacsonyabb birodalom a hat közül a poklok birodalma, ahol forróság és jeges hideg uralkodik, valamint a szomszédos poklok, amelyek szintén erős szenvedések állapotai és hihetetlenül hosszú ideig tartanak. Ezen szenvedések oka a gyűlölet. Azután következik az éhező szellemek birodalma, akik azért gyötrődnek, mert képtelenek lenyelni az ételt és az italt. Ez a vágyakozás és a zsugoriság eredménye. Az állatok világát ismerjük, az ide történő születés oka, a nem tudás. Az emberek világát szintén ismerjük. Az ötödik birodalom a félisteneké, akik féltékenységből állandóan harcban állnak az istenekkel; a félistenek tehát szenvedni fognak a következő életükben. Az istenek látszólag nagyon kellemesen élnek. Sok élvezetben van részük és mérhetetlenül sokáig élnek, de előbb utóbb megöregszenek és meghalnak. Mivel mást nem tettek, csak szórakoztak, ezért nem szereztek érdemeket egy magasabb szintű születéshez és nagy szenvedések állapotaiba zuhannak vissza. A három alacsonyabb világban a lények csak a szenvedés szenvedését tapasztalják, az emberek a szenvedés mindhárom fajtáját, de különösen az első kettőt, míg az istenek főképpen az utolsó kettőt.Az utolsó Négy Megfontolandó közül a Karma, az ok és okozat törvénye. Buddhista szempontból mindennek, amink van és mindennek, amit teszünk, a múltban keresendő az oka. Ha az ember tudni akarja, hogy mit csinált a múltban, jelenlegi helyzetét kell megnéznie. Hogy az ember gazdag, vagy szegény, szép, vagy csúnya, ez mind korábbi cselekedeteink eredménye. Ugyanígy függ a jövő hogy boldogok leszünk, vagy sem, jelenlegi tetteinktől. Mindennek, amit ma teszünk, következménye lesz a jövőben. Ha a fa gyökere gyógyító erejű, akkor a virág, a levél, a kéreg és minden, ami a fán nő, szintén gyógyító erejű lesz; éppúgy minden cselekedet, amely a vágyakozás, az ellenszenv és a tudatlanság ellentétéből ered, boldogságot fog eredményezni. Ha a fa gyökere mérgező, akkor minden, ami a fán nő, mérgező lesz; éppúgy minden cselekedet, amely vágyakozásból, ellenszenvből és tudatlanságból ered, szenvedést fog okozni.
    K.: Van olyan gyakorlat, amelyik az ok és okozat törvényén alapszik?
    V.: Az ok és okozat törvénye, a Karma, a buddhizmus egyik legfontosabb tanítása. Ez azt jelenti, hogy az embernek mindig erényes cselekedeteket kell végeznie, mert a nem erényes cselekedetek mindig szenvedést hoznak magukkal, ebben az életben és a következőben egyaránt. Ha az ember nem akar szenvedni, akkor a szenvedés okát kell elkerülnie; ha nincs ok, akkor következmény sem lesz. Ha egy fának eltávolítjuk a gyökereit, akkor az nem fog gyümölcsöket hozni. Ha az ember boldog akar lenni, akkor nagyon gondosan kell bánnia a boldogság okával, éppen úgy, ahogyan a fa gyökerének kell gondját viselni, ha azt szeretnénk, hogy a fa szépen növekedjen. Ha a gyökér nem jól működik, a fa sem fog nőni. Mielőtt tehát tehát az ember akármilyen meditációt elkezdene, alaposan el kell gondolkodnia a Négy Megfontolandóról, majd vegyen Menedéket. A Menedékvétel különbözteti meg a buddhistákat a nem buddhistáktól: azt jelenti, hogy az ember teljesen átadta magát, menedéket vett.
    K.: Hogyan érjük el ezt az önátadást?
    V.: Az ember átadja magát. Mint már mondtam, a világi lét szenvedéssel teli. A szenvedésnek sok kézenfekvő formája van és sok olyan, amelyik kevésbé egyértelmű, amelyet hétköznapi emberek nem vesznek észre. Szeretnénk megszabadulni a szenvedéstől, de jelenleg nincs elég tudás és hatalom a birtokunkban, hogy ezt megvalósítsuk, tehát ebben a pillanatban mi magunk nem sokat tudunk tenni ennek az érdekében. Ha az ember egy fontos lépésre szánja el magát, olyan valakihez fordul, aki nagy hatalommal rendelkezik. Ha beteg az ember, akkor az orvostól kér tanácsot, ha jogi problémái vannak, akkor ügyvédhez fordul. Ha tehát az ember meg akar szabadulni a világi lét szenvedéseitől, akkor menedéket kell vennie a Három Drágaságban, mert ebben a törekvésünkben ők képesek segítséget nyújtani. A Három Drágaság: a Buddha, aki a vezető, a Dharma (vagy a Vallás), amely a te saját Utad, és a Szanga, ami a szellemi társaidat jelenti. A végső Menedék azonban csak a Buddha. A Dharma, vagy Tan két részből áll: a Tan és a Megvalósítás. A Tan a Tripitaka (a Szutrák, az Abidharma és Vinaya tanítások), ez azonban olyan, mint amikor az ember egy csónakot vesz igénybe, hogy átkeljen a folyón; amikor átért, egyszerűen hátrahagyja azt. A Megvalósítás is két részből áll: a Megszűnés Igazsága és az Ösvény Igazsága. Ezek közül az első az üresség, Shunyata, tehát végső menedék nem lehet, míg az Ösvény, amely maga is múlandó, szintén nem. Ami a Szangát illeti, még a legmagasabb tagjai is az Ösvényen járnak, tehát ők sem jelenthetik a végső Menedéket. A Menedék valójában csak a Buddha, mi mégis mindig a Buddhában, a Dharmában és a Szangában veszünk menedéket.
    K.: Ez azt jelenti, hogy a Buddha állandó?
    V.: Igen, igen. A Buddha természetesen állandó. A Dharmakaya, az “Igazság Test” fölötte áll a változásnak és állandóságnak és a Sambhogakaya, az “Öröm Test” mindig létező. A Nirmanakaya, a “Megnyilvánulás Test“ az a forma, amelyet a Buddha ezen a Földön felvesz és ez valóban múlandónak látszik, ámbár valahol mindig jelen van, ha nem is itt.
    K.: Hogyan történik a Menedékvétel?
    V.: A Menedékvétel különböző módokon történik, a három embertípus szándékainak megfelelően, noha a három ok: a félelem, a bizalom és az együttérzés ugyanaz. A Menedékvétel tulajdonképpeni gyakorlata a menedék ima recitálása. A legegyszerűbb ima így hangzik: “Menedéket veszek a Buddhában, menedéket veszek a Dharmában, menedéket veszek a Szangában”. Részletesebb változata a következőképpen hangzik: “Amíg a Megvilágosodást el nem érem, menedéket veszek a Buddhában, a Dharmában és a Szangában. Ennek eredményeképpen minden lény érje el a Buddha állapotot.” De ezt csak a hangoddal recitálni nem elég szívedből kell szólnia. Ha menedéket keresel az eső elől, nem fog segíteni, ha így szólsz: “esernyő, esernyő”, vagy “ház, ház”. Ellenben ha keresel egy házat, vagy szerzel egy esernyőt, akkor minden kétség nélkül védve leszel az esőtől. Szükséges tehát, hogy teljes meggyőződéssel, nagyon komolyan történjék a Menedékvétel és azonkívül arra kell gondolnod, hogy akármi is történik, csak a Három Dágaságnál keresel Menedéket, és hogy mindig ennek a védelme alatt fogsz maradni. Az ily módon és ilyen szándékkal recitált fohász a buddhizmus első gyakorlata és egyben alapja az összes többinek. Az ily módon történt Menedékvétel különbözteti meg a buddhistát a nem buddhistától. Habár mindez elég a buddhistává váláshoz, szokásos még egy rövid rövid szertartás is a szellemi vezető jelenlétében. Ő mondja először a szavakat, amelyeket a tanítvány elismétel, és megfogadja, hogy a buddhista alapvető morális tanításait követni fogja. Ettől kezdve minden nap folytatnunk kell az ima recitálását, nagy odaadással.
    K.: Valóban lehetséges, hogy egy ember állatként szülessen újjá?
    V.: Igen, egész biztosan. Sok történet szól állatokról, amelyek jó cselekedeteik következtében emberként születtek újjá, és emberekről, akik rossz cselekedetek folytán állatokként. Egyes állatok nagyon jóságosak különösen a kicsinyekhez, és nagyon kemény munka által tudják teremteni az emberi születés okait.
    K.: Miért olyan fontos emberként születni?
    V.: Az emberi születés rendkívül értékes, mert az emberi lét segítségével nem csak egy magasabb újjászületést és Nirvánát érhetünk el, hanem a Dharma gyakorlása által eljuthatunk a Megvilágosodásig is.
    K.: Valóban segít rajtunk, ha sokat gondolunk a múlandóságra? Hiszen tudjuk, hogy múlandóak vagyunk, és esetleg boldogtalanná tenne minket, ha túl sokat gondolnánk erre.
    V.: Igen, ez segít rajtunk. Tsongkhapa mondta: “Egy rabnak csak egy gondolat jár az fejében: mikor kerülök ki innen? Ez a gondolat uralja állandóan szellemét. Te is gondolkodj így a múlandóságon, amíg nem kerülsz ebbe a tudatállapotba.”
    K.: Valóban egy rab helyzetében vagyunk? A világi lét dolgait gyakran nagyon kellemesnek találjuk.
    V.: De ezek az örömök nem maradandóak, nem így van? Éppen az öröm vezethet a bajhoz, nem? Most boldogok vagyunk, de nem tudjuk, mit hoz a következő óra. Bármelyik pillanatban katasztrófa történhet. Mivel az örömök múlandóak és nagyon bizonytalanok, nem vagy valójában boldog, mert az örömöt beárnyékolja az aggódás. Ténylegesen sosem vagy boldog, mert nem tudod, hogy mi fog történni, és ezért elkerülhetetlen az aggodalom.
    K.: Léteznek a poklok valójában úgy, ahogy a buddhista Szutrákban le van írva, vagy ez csak egy képi beszéd a szenvedés állapotainak és mennyiségeinek leírására?
    V.: Valami valóban létezik, úgy hiszem. A Szutrákban az áll, hogy ezek valóban léteznek és még sokkal szörnyűbbek, mint ahogy le vannak írva. Azt mondják, Buddha nem mondott el mindent róluk teljes részletességében, mert ha ezt meg tett volna, az emberek elájultak volna.
    K.: Mennyire valóságosak ezek a poklok?
    V.: Annyira valóságosak, mint a jelenlegi életünk, Sok ember úgy gondolja, hogy nem valóságosak, hanem olyanok, mint egy álom. De valójában, amikor álmodunk, éppoly valóságos az örömünk és bánatunk, mint ébren. Jelenlegi tapasztalataink sem valóságosak, de mi mégis gondoljuk, hogy minden valóságos körülöttünk. A pokol éppoly valóságos, mint ez. Természetesen a pokol sem létezik valójában. Ez sem létezik. Mi ez akkor?
    K.: Szenvednek a Buddhák?
    V.: Nem, ők nem szenvednek soha. Teljesen mentesek a szenvedéstől.
    K.: Látják a szenvedést?
    V.: Nem, nem is látják a szenvedést.
    K.: Hogyan tudnak akkor szenvedő embereken segíteni?
    V.: Ők nem szenvednek. A Gelugpák azt mondják, hogy a Buddhák látják a szenvedést, mi azt mondjuk, hogy nem. Ez az egyik különbség a Szakja és a Gelugpa Rend között. Az ember, aki felébredt, nem álmodik többé. A szenvedésnek ez a tisztátlan, Szamszarikus színháza olyan, mint egy álom, mint egy illúzió. Az az ember, aki felébredt ebből az álomból, nem álmodik többé. De a Bodhicitta (a Megviágosodás szelleme) és az együttérzés folytán spontán lép fel benne a másokon való segítés. De a Buddha maga soha nem látja a szenvedést. Számára minden dolog tiszta jelenségekké alakul át.
    K.: Érintett a Buddha a Karmában?
    V.: Ő elérte a végső karmikus erdményt, a legmagasabb és a lehető legjobb karmikus eredményt.
    K.: Történhet velünk valami, ami nem a saját tetteink eredménye?
    V.: Nem, soha.
    K.: Képes a Buddha saját, vagy mások tetteinek az eredményét megfigyelni?
    V.: Igen, történtek például jövendölések, de én úgy gondolom, hogy a Buddha ezek eredményeit nem látja. Ha jövendölés szükséges, akkor ez egyszerűen, spontán módon lép fel.
    K.: Meg tudjuk változtatni korábbi cselekedeteink eredményét?
    V.: Egész biztosan. A Vadzsrasattva meditáció meg tudja tisztítani sok korábbi rossz cselekedetünket, de mindenképpen hasznos és szükséges helyes okok és eredmények teremtése.

HARMADIK RÉSZ

 ‘’A BODHISZATTVA SZERETETBŐL ÉS EGYÜTTÉRZÉSBŐL SZÜLETIK.”

    K.: A puszta személyes megszabadulás (Hinayana) Kis Ösvényén a “Nirvana” (Megszabadulás) egyike a Négy Nemes Igazságnak, de a Négy Ösvényen (Mahayana) ez kevésbé tűnik fontosnak.
    V.: Igen. Két véglet van: a világi lét és a megszabadulás. Az első teljesen a szenvedéshez kapcsolódik, míg a második teljesen fölötte áll. A Nagy Ösvény arra tanít minket, hogy egyik végletbe essünk, hanem a Középső Utat kövessük. Ez azt jelenti, hogy a bölcsesség ereje által nem maradunk a világi létben, és az együttérzés ereje által nem maradunk a megszabadulásban. A megszabadulásban az ember nem aktív, nem tud segíteni más lényeken. Tökéletesen mentes lesz a szenvedéstől, de másokért nem tud semmit sem tenni. A Megvilágosodás elérése által, amit a Nagy Megszabadulásnak hívunk, nemcsak hogy nem szenved az ember, de nagy segítségére is lehet minden élőlénynek. Ez a legfontosabb különbség.
    K.: Melyek a Mahayana legfontosabb gyakorlatai?
    V.: A három legfontosabb gyakorlat: a szeretet, az együttérzés és a Megvilágosodás szellemének felkeltése. A szeretet azt jelenti, hogy az ember azt kívánja, hogy a hat birodalom minden élőlénye legyen boldog. Az együttérzés az a kívánság, hogy minden lény szenvedéstől mentesen éljen. A Megvilágosodás szelleme a minden lény javára történő Megvilágosodás elérésére való kívánságot jelenti. Ez a három igen fontos. Szeretet és együttérzés nélkül a Megvilágosodás szelleme nem fog felébredni, a Megvilágosodás szelleme nélkül nem érhetjük el a Megvilágosodást, ezért szükséges tehát a szeretet és az együttérzés. De a három közül az együttérzés különös fontossággal bír. A Nagy Út kezdeténél ez a mag; a középső fázisban ez a víz, amely növeszti a termést és a végén ez a gyümölcs beérése. Világos tehát, hogy az együttérzés lévén az a kezdet, a közép és a vég nagyon fontos. Így emeli ezt tiszteletének kifejezéseként Csandrakirti a Madhyamakavatara írásánál az első helyre. “A Buddha”, írja “a Bodhiszattvából emelkedik ki és a Bodhiszattva szeretetből és együttérzésből születik, de különösen az együttérzésből.” A Nagy Út legfontosabb hajtóereje az együttérzés.
    K.: Hogyan gyakoroljuk ezt?
    V.: Először tanulmányok, majd utána meditáció szükséges. Vizualizáld a számodra kedvest és kívánd azt, hogy legyenek boldogok és ne szenvedjenek; imádkozz, hogy megkaphasd az erőt, hogy ezt meg is tudd valósítani. Ezt követően meditálj azokon, akik nem állnak olyan közel hozzád, és végül minden érző lényen. Tulajdonképpen a Négy Megfontolandóról való gondolkodással kell kezdened, azután vegyél Menedéket, ezt követően vizualizáld édesanyádat, és próbálj nagyon tisztán visszagondolni szeretetteljes jóságának és gondoskodásának legkisebb részletére is, amellyel téged felnevelt. Tudatosítsd, hogy még mindig szenved és teremti a szenvedés okait. Ekkor feltámad a kívánság, hogy megszabadítsd a szenvedéstől és ha segíteni akarsz rajta, felébred a Megvilágosodás szelleme. Imádkozz végül a Guruhoz és a Három Drágasághoz, hogy édesanyád boldog és szenvedéstől mentes legyen. Gondolj ezután édesapádra, a többi lényre és legnagyobb ellenségedre is. Ha ez nehezen megy, emlékezz arra, hogy a gyűlölet az igazi ellenséged, mivel az teremti meg a szenvedés állapotát. Meditálj ezután a hat birodalom összes lényén kivétel nélkül, addig, amíg a feltétel nélküli, természetes szeretet fel nem ébred benned irántuk. Végül kívánd azt, hogy a meditáció által létrehozott érdemek minden lénynek egyenlően a javára váljanak. A létrehozott érdemek megosztásával végződik minden meditáció. Az együttérzés a legfontosabb, ezt a lehető legtöbbet kell gyakorolni. Ennek teljesen ösztönösnek kell lennie. Avalokiteshvara, az Együttérzés Ura mondotta egy szutrában: “Ha valaki el akarja érni a Megvilágosodást, nem kell sok dolgot gyakorolnia, csak egyet; és ez az egy az együttérzés. ” Az együttérzés gyakorlása három részre osztható: Együttérzés a lények iránt, az a kívánság, hogy először édesanyád és utána a többi, határtalanul nagy számú lény mentes legyen a szenvedéstől és hogy képes legyél segíteni rajtuk. Együttérzés a Dharmák (feltételekhez kötött jelenségek) felé, az a kívánság, hogy minden élőlény távol tartsa magát a szenvedés gyökerétől, amely a nem tudás. Tárgy nélküli együttérzés. Be kell látnod, hogy a lények valójában nem léteznek, annak ellenére, hogy a valóság nem ismerése következtében nagyon erősen kötődnek az egóhoz és ez okozza számukra a szenvedést.
    K.: Nem valóságosak a lények?
    V.: Nem, a lények tulajdonképpen nem valóságosak, de az egóhoz való ragaszkodás következtében különböző illuzórikus jelenségformák lépnek fel. Mivel az ember ezek közül a jelenségformák közül némelyiket kívánja, más formákkal szemben ellenszenvet érez, és amíg az ember tudatlanságában azt hiszi, hogy ezek a jelenségformák valóban léteznek, fogoly marad a világi lét zárt körében. A harmadik gyakorlat a megvilágosodás szellemének gyakorlata, amely rendkívül fontos. Általában a Megvilágosodás szellemének két fajtájáról beszélünk, a Relatívról és az Abszolútról. A Relatív Megvilágosodás szelleme is két részre osztható: a “Vágyakozó” és az “Aktív”. A Vágyakozó Megvilágosodás szelleme az igyekezet és kívánság a minden lény javára történő megvilágosodás elérésére. Ez összehasonlítható azzal a kívánsággal, hogy el szeretnénk utazni. Az Aktív Megvilágosodás szelleme maga az utazás; minden, amit az ember a megvilágosodás érdekében tesz, az az Aktív Megvilágosodás szelleme. Ez tulajdonképpen magába foglal minden buddhista gyakorlatot, mint pl. a hat Paramitát (adakozás, erkölcsös viselkedés, türelem, erő meditáció és bölcsesség). Azután ott van még az Abszolút Megvilágosodás szelleme, amely minden dolog való természetének, azaz az Ürességnek a megértése. Ennek felismerése az Abszolút Megvilágosodás szelleme.
    K.: Mit értünk üresség alatt?
    V.: Az üresség tulajdonképpen csak egy név. Ez nem azt jelenti, hogy minden üres. Minden vallás próbálja megmagyarázni a jelenségek valódi természetét, de ezek mind arra a következtetésre jutottak, hogy valami létezik pozitív vagy negatív módon. Az átlagemberek nem sokat gondolkodnak a jelenségekről és eredetükről, de a spirituálisabb beállítottságuak igen, és ők felteszik a kérdést, hogy miért léteznek a dolgok és honnan jöttek. A keresztények arra a kérdésre jutottak, hogy mindent Isten teremtett. Egy korai buddhista iskola, a Szarvasztivada, arra a következtetésre jutott, hogy bár a durva dolgok nem valóságosan létezőek, hanem atomok, melyek olyan kicsik, hogy nincsenek oldalaik, amelyek különböző irányokba nézhetnének valóságosan léteznek, mint alapelemek. Egy előrehaladottabb buddhista iskola, a Vijnanadava úgy döntött, hogy végső soron semmi külső dolog nem létezik és a jelenségek, amiket megfigyelni vélünk, csupán szellemünk kivetítései. Azonban amikor a Madhyamika filozófusai megvizsgálták a jelenségeket, minden eltűnni látszott és nem találtak semmit sem. Nem voltak megelégedve azzal a magyarázattal, hogy mindent Isten teremtett, vagy hogy igen kicsi atomok léteznének, és úgy érveltek, hogy ha a tárgyak nem léteznek, akkor lehetetlen egy szubjektív tudat létezése is, mert a tudat és a tárgyak kölcsönös függőségükből adódóan épp annyira elválaszthatatlanok, mint a jobb és a bal fogalma. Ha tehát nincs külső anyag, akkor tudat sem létezhet. A Madhyamika, rendkívül részletes vizsgálódás után, arra a következtetésre jutott, hogy végső soron semmi sincs, amit mint valóságosan létezőt megragadhatnánk. Nem találhatók pozitív dolgok, nem találhatók negatív dolgok, nem találtak semmit, amit mint valóságosan létezőt elfogadhattak volna, mert a dolgok valódi természete túl van a létezés és nemlétezés fogalmán, a gondolatokon, és szavakkal nem kifejezhető. Shantideva mondotta: “Az Abszolút nem a tudat tárgya, a tudaton túl van. Ez olyan valami, amit az ember nem tud leírni, ez a felfoghatatlanság csodája. ” Azonban ha ezekről a dolgokról beszélünk, akkor egy nevet kell adni neki, ezért Ürességnek nevezzük, de a valódi Üresség megnevezhetetlen és szavakkal ki nem fejezhető. Természetesen ez a “végső”, abszolút értelemben véve. Relatív értelemben a Madhyamika elfogad mindent, amit az átlagember elfogad, de ennek az iskolának az írásai a dolgok kifejezhetetlenségének tapasztalatait is megmutatják.
    K.: A jelenségeknek e kritikája nem egy logikai paradoxon csupán? Lehet ennek bármi kapcsolata a hétköznapi élettel?
    V.: Természetesen. Amikor az ember felismeri a végső igazságot, megszabadul minden szenvedéstől. Mi még szenvedünk, mert nem ébredtünk fel a relatív illúzióból. Bele vagyunk gabalyodva ebbe a relatív illúzióba és ennek következtében a dolgokat valóságosnak tartjuk; és az által, hogy valóságosnak tartjuk őket, cselekszünk és ezért szenvedünk és teremtünk még több okot a szenvedéshez.
    K.: A lényeg tehát a ragaszkodás?
    V.: Ha az ember nem ragaszkodik többé a dolgokhoz, mint valóságosan létezőkhöz, nem teremt többé okokat a szenvedéshez.
    K.: Ez egy meditációs téma?
    V.: Több meditációt találhatunk ezzel a témával kapcsolatban a Nagy Ösvényen és különösen a Tantrikus Ösvényen. Be kell látnunk, hogy a szenvedést a rossz Karma okozza, a Karmát a tisztátlanságok, és hogy a tisztátlanságok az egóból erednek. Ha zavarodottak vagyunk, egy összecsavarodott kötélre azt hihetjük, hogy kígyó; ezt abban a hitünkben gondoljuk, hogy létezik egy “én”. Ha van “én”, akkor kell lennie egy “másiknak” is; ha van “másik”, akkor vágyakozás van az “én felé és ellenszenv a “másik” iránt, és ez további zavarodottsághoz, valamint a dolgok igaz természetének az elsötétüléséhez vezet. A Megvilágosodás szelleme a legjobb módszer az “én” téveszméjének gyökeres kiírtására. Milyen módon különbözik a többi lény tőled? Először próbáld őket magaddal egyenlőnek látni, és ugyanúgy szeretni, mint saját magadat, egészen addig, amíg képes nem leszel jobban szeretni őket önmagadnál. Próbáld állandóan azt kívánni, bármennyire is szenvedsz, hogy az összes lény minden szenvedése rád szálljon és hogy boldogságod minden okát nekik adhasd. Kívánd, hogy az ezáltal szerzett erények minden lény javára váljanak. A gyakorlat az Üresség, az Abszolút Megvilágosodás szellemének magvalósítására két részből áll: összpontosítás gyakorlatából és a tapasztalatok analíziséből, ami világosan megmutatja nekünk a Madhyamika tapasztalatot. De igényelnek ezek a gyakorlatok egy részletesebb kifejtést, ezt azonban itt nem tudom a megfelelő módon megtenni. Mindenesetre gyakorlat előtt és után vegyünk Menedéket és a felhalmozott érdemeket osszuk meg az összes lénnyel.
    K.: Ha sem a dolgok, sem a szellem nem létezik, mik akkor a jelenségek? Hol kezdődnek és hol végződnek?
    V.: Kezdetük nincsen. Véget akkor érnek, ha az ember elérte a Megvilágosodást. Ez az egész illúzió, nem valóságos, olyan, mint egy álom. Miből keletkezik egy álom? Hova tart? Így van ez. Ez egy hosszú álom.
    K.: Mik akkor a jelenségek?
    V.: Hosszú álom.
    K.: A szeretet és az együttérzés nemes dolgok, de nem jöhete egy olyan pillanat, amikor jobb dühösnek lenni az emberekre? Lehet a harag jogos?
    V.: Esetleg, ha a szándék fehér, segítő, még ha a cselekedet maga fekete is. Ha dühös is vagy, de azzal a gondolattal, hogy a másikkal jót tegyél, akkor a dühöd az együttérzésből ered, és minden, ami abból ered, jó. Ha a gyökér gyógyító hatású, akkor a gyümölcs is az lesz, még ha rossznak is látszik.
    K.: A buddhizmusról azt gondolják, hogy negatív és passzív magatartáshoz vezet.
    V.: Ez igaz abban az esetben, ha valaki a Megszabadulás állapotába beérkezve ott is marad. De ha az ember A Nagy Ösvényre lép, az önző, megszabadító nyugalomra vágyakozás helyett együttérzést érez, amely aktív vágyakozás minden lény segítésére.
    K.: Azt is mondják a buddhizmusról, hogy ateista, mert azt tanítja, hogy Isten nem létezik.
    V.: A buddhizmus nem hisz egy olyan Istenben, aki a világ teremtője, és ebben az értelemben mondhatjuk, hogy ateista. Ha azonban Isten valami más, egy isteni együttérzés, vagy isteni bölcsesség, amely egy istenség formájában jelenik meg, akkor azt mondhatjuk, hogy a buddhizmus nem ateista, hanem politeista.
    K.: Ha valóban nem létezik “én”, mi születik akkor újjá?
    V.: A szellem folytonossága, a személy állandó tudati árama és cselekedeteinek következményei adják egy új lény keletkezésének az okait. Mindenesetre az újjászületés egy relatív igazság. A relatív igazság magyarázata iskolánként, vallásonként változik. A Madhyamika úgy gondolja, hogy minden relatív, amit vizsgálat nélkül látunk: a hétköznapi ember felfogása. Relatív értelemben létezik újjászületés, de a végső soron nem.
    K.: Hogyan keletkezett a Madyhamika buddhista filozófia? Nem a Buddha utáni időkben?
    V.: Természetes, hogy a Madhyamika buddhista tanítás; ez a Prajnaparamita Szutra valódi jelentése, amelyben világosan szerepel, hogy aki végleteket követ, sosem fog megszabadulni a szenvedéstől. A végletek a pozitív és a negatív, a hit a létezésben és a nem létezésben, és hasonlók. Ez a filozófia a Buddha által tanított Szutrákból alakult ki.
    K.: Ha a lények létezését nem fogadjuk el, mert minden dolog üresség, mi okunk van akkor az együttérzésre?
    V.: Nem minden csak üresség, az üresség is lehet egy hibás látásmód, egy véglet és a dolgok igazi természete a végletektől igen messze esik. Ahhoz, hogy az ember ezt felismerje, nagyon sok érdemet kell összegyűjtenie és erre a legjobb módszer a szeretet és együttérzés gyakorlása minden lény iránt. Megfelelő érdemek nélkül az ürességet nem lehet megérteni.

NEGYEDIK RÉSZ
   
 “A GURUNAK ÓRIÁSI A FELELŐSSÉGE”

  K.: Rinpocse, mi a Mantrayana?
  V.: Mantrayana, vagy Tantra, az tulajdonképpen egy módszer. Az elsődleges szándékok és a végső cél pontosan ugyanaz, mint a Mahayanában, de tekintettel arra, hogy a Mantrayana közvetlen intelligensebb és mindezekfölött több módszert ismer, ugyanarról a kiindulópontról sokkal gyorsabban éri el ugyanazt a célt: a különbség olyan, mint a vonattal és repülővel való utazás között. A Mahayana gyakorlatok főként meditációkból állnak, amelyekben az ember átgondolja a dolgokat, míg a Mantrayánában testünket is nagy mértékben felhasználjuk. Testünk ismerete és ezen ismeret használata által célunkat sokkal gyorsabban érjük el. Egy repülőgép működéséhez sok dolog szükséges, mint pl. üzemanyag, szél, a gép megtervezése stb. Ugyanígy, ha a Mantrayana megvalósítást akarjuk elérni, nem csak gondolatokkal gyakorolunk, hanem különböző Mandalákat vizualizálunk, mantrákat ismételünk stb., és elmondhatjuk, hogyha ezeket a gyakorlatokat a helyes módon folytatjuk, a megvalósítás automatikusan bekövetkezik.
    K.: Ez az egyetlen különbség a Mahayana és a Mantrayana között?
    V.: A Mahayanát “Ok Yanának”, “Kauzális Ösvénynek” nevezik, a Mantrayanát pedig az “Eredmény Ösvénynek”. A Mahayanában az ember csak az adakozás, morális viselkedés stb. gyakorlása által teremtett helyes okok megteremtésén dolgozik. Ezek a gyakorlatok nagyon értékesek, helyesek, de még mindig igen különböznek a Buddha mérhetetlen kvalitásaitól. A Mantrayanában ezzel szemben, az ember rögtön a kezdettől fogva az eredmény formájában buddhának képzeli el magát, valamelyik formájában. E gyakorlat által bekövetkezik az eredmény, amely megegyezik a gyakorlattal. Ezért hívjuk a Mantrayanát az “Eredmény Ösvényének”. Rögtön az elejétől fogva azt gondolja az ember magáról, hogy Buddha, ennek minden kvalitásával, a 32 nagy és a 80 kicsi jellel együtt.
    K.: Nem helytelen, ha az ember azt gondolja magáról, hogy Buddha?
    V.: Egyáltalán nem. A Mahayanában is természetesen azt tanítják, hogy szellemünk természete, egész szervezetünk valójában Buddha, és mindig az is volt. Ezt azonban még nem ismertük fel és belegabalyodtunk egy illúzióba, aminek következtében szenvedünk. Ha az akadályok és a szennyeződések szellemünk szerves részei lennének, nem lenne lehetséges a megtisztulás. A szén sosem lesz fehér, bármilyen hosszú ideig is mossuk; ezzel szemben szellemünk természete tiszta, tehát meg lehet tisztítani. Tekintettel arra, hogy más lények elérték a Megvilágosodást, ezért számunkra is lehetséges szellemünk megtisztítása. A Mantrayana a következő módon kezeli ezt a problémát: az embereknek öt faja, vagy típusa létezik. Valójában több száz ill. ezer különböző típus van, de ezek valamennyien összefoglalhatók öt kategóriába. Ez az öt kategória is öszefoglalható egybe, és ez Vadzsradhara, de általában könnyebb az öt ketegóriában gondolkodni. Ezt az ötöt elképzeljük agy Mandalában, amely egy nagy mennyei épület bizonyos méretekkel és meghatározott díszekkel, tűzzel körülvéve. A Buddha középen sötétkék és Akshobhya, a “Rendíthetetlen” a neve. Keleten található a fehér Buddha Vairocana, “Aki a Jelenségeket teremti”. Délen a sárga Ratnasambhava, a “Drágakő természetű”. Nyugaton a vörös Amitabha, a “Határtalan Fény” és északon a zöld Amoghasiddhi, a “Minden lehetséges munkát elvégző”. Valamennyien hasonlóak Shakyamuni Buddhához, a Mudrák (kéztartások) kivételével. Akshobhya a földet érinti a Bhumisparsha mudrában; Vairocana kezei a tanítás helyzetében; Ratnasambhava az adás kéztartásában; Amitabha kezei meditáció tartásban, míg Amoghasiddhi a keresztezett Vadzsrát, a félelem nélküliség mudráját mutatja fel. Az öt Buddha mindegyikének megvannak a sajátos kvalitásai, de mindegyik kapcsolatban áll az öt legáltalánosabb szennyeződéssel, amelyek bennünk vannak. Így áll kapcsolatban a kék Akshobhya a haraggal, a vörös Amitabha a szenvedéllyel és a vággyal, a zöld Amoghasiddhi az irígységgel, a fehér Vairocana a nem tudással és a sárga Ratnasambhava a büszkeséggel és a zsugorisággal. Ezek a színek egyértelműen kapcsolatban állnak a megegyező szennyeződésekkel. Az angolban azt mondjuk, hogy valaki “zöld az irígységtől”, míg a szenvedély a vörös, a harag pedig a sötétkék színhez kapcsolódik. Az öt típus jellemvonásait világosan megfigyelhetjük az embereknél. Az a személy, aki sötét bőrszínnel rendelkezik, egy vadzsrára emlékeztető jel van a testén és gyakran dühös, az Akshobhya családjához tartozik (a vadzsra Akshobhya jele). Tekintettel arra, hogy teljes a kapcsolat ok és okozat között, ez az ember különösen könnyen fog előrehaladni, amennyiben Akshobhyával kapcsolatos úton gyakorol. Akshobhya Buddha képviseli a düh teljes átalakítását. A Mantrayanában nem tekintünk egyetlen egy tisztátalanságot (harag, vágyakozás) sem úgy, mint valami, amit el kell nyomni. Ehelyett az ezekben lekötött energiákat megtisztítjuk és ez az öt Buddha egyikét eredményezik, aki a bölcsesség egy bizonyos formáját képviseli. Ez is egy ok, amiért a Mantrayanát az “Eredmény Ösvényének” hívják. A valóságban természetesen nem létezik szennyeződés. A szennyeződések megjelennek, mert az igazságot nem ismertük fel és még az alany tárgy fogalmakban gondolkodunk. Elmondhatjuk tehát, hogy a szennyeződések zavarodottságból adódnak.
    K.: Hogyan gyakoroljunk ezen az Ösvényen?
    V.: Habár az világos, hogy az Ösvény igen magasrendű, de nem könnyű helyes módon megérteni. Kezdetnek biztosnak kell lennünk a tiszta szándék, a “Bodhicsitta” gyakorlatunkban és csak ezután kaphatjuk meg az öt Buddha tanítását; a sok forma közül, amit felvesznek, az egyiket, amely megfelel saját egyéni természetünknek. Ez a tanítás egy meghatalmazás formájában történik, amelynek tibeti neve Wang, ami megszentelést, beavatást is jelent. Ezt a meghatalmazás formájában történő átadást agy képzett Gurutól kell kapni, és ezután szükséges erről tanulni, elmélkedni és meditálni a végső eredmény elérése érdekében. A beavatás után a napi gyakorlatokat hiánytalanul el kell végezni, meg kell tanulni világosan gondolkodni és magunkat teljesen azonosítani a végeredménnyel. Ekkor az eredmény, az ok és okozat közötti kapcsolat révén, természetes módon fog létrejönni.
    K.: Fontos az átadás?
    V.: A Mantrayanában különösen fontos a Guru által történő átadás. A Guru neked adja át a tant és ő része egy folyamatos vonalnak, amely egyenesen az eredeti Vadzsradhara Buddhához vezet vissza, akitől a tanok eredetileg származnak. Már a Mahayanában sem tud az ember irányítás nélkül gyakorolni, és ez még inkább érvényes a Mantrayanára.
    K.: Ez azt jelenti, hogy csak akkor fogunk eredményt elérni, ha a tanokat ily módon kapjuk?
    V.: Természetesen másképpen nem fogunk eredményt elérni, Csak a szövegek tanulmányozása révén semmit sem lehet elérni. Először is, a tanítást egy szóbeli tradíció keretében kell megkapni, enélkül a speciális áldás nélkül a beérés nem fog megtörténni. Habár a legtöbb tanítás már le van fektetve írásban, ezeket először szóban kell megkapni és utána tanulmányozni.
    K.: A Guru tehát igen lényeges.
    V.: A Tantrákban az áll, hogy a Guru a forrása minden Sziddhinek, vagy siprituális eredménynek. Fontos tehát egy Gurut találni és általában szükséges a helyes Guru megtalálása, aki minden képességgel rendelkezik a Tantra oktatásához. Különösen szükséges, hogy megtaláld azt a Lámát, akivel kifejezett karmikus kapcsolatod van. Milarépa például, amikor először hallott Marpáról, sürgető vágyat érzett, hogy azonnal találkozzon vele. Vagy amikor Tsarchen a nagy Szakja tanítóról, Doringpáról hallott, egy különleges ösztönzést érzett, hogy amilyen gyorsan csak lehet találkozzék vele. Amikor az ember megtalálja a Gurut, meg kell tőle kapnia az átadást és a tanításokat. A Tantrában szükséges megkapni a Wangot, a meghatalmazást, az átadást, vagy beavatást. A Wang a kapu a Tantrához. A Wang nélkül az ember semmit sem tud tenni. A Wang olyan, mint a földet termővé tenni és a magot elültetni. Ez megteremti a helyes előfeltételeket. A Wang megkapása után már csak a magról kell gondoskodni ahhoz, hogy a növény növekedését biztosítsuk.
    K.: Hogyan tudjuk felismerni a Gurut, akivel karmikus kapcsolatunk van?
    V.: Egyes esetekben ennek világos jelei vannak. Tsarchennek megjelent egy nő, amikor egy barlangban meditált. Akkoriban Tsarchen Gelugpa szerzetes volt. A nő egy könyvet adott neki és azt mondta, hogy keresse meg Doringpát. Doringpát Szakjában találta meg és rájött, hogy a könyv, amit kapott Doringpa könyvtárából való. A nő Vadzsrajogininak, egy női istenségnek a manifesztációja volt. Tsarchen a Vadzsrajogini meditációt gyakorolta, különösen azután, hogy azt megkapta Doringpától és a megvalósításnak magas fokát érte el. Általában az már egy jó jel, ha különösen késztetést érzel, hogy egy bizonyos Lámával találkozz, vagy beszélj: egy érzés, ami azt mondja, hogy valami jelnetős dolog történik, amikor találkozol vele. Jóslat segítségével is rátalálhatunk. Amikor még nagyon fiatal voltam, nagynéném megkért néhány szerzetest, hogy mondjanak jóslatot tükör segítségével. Ők egy ismeretlen lámát és engem láttak a tükörben. A lámának hosszú fülei voltak, a felsőajka és az orra közőtt igen nagy volt a távolság, azonkívül volt egy sebhelye. Nem tudtuk ki lehet az, de később rájöttünk,hogy Khyentse Rinpocse volt.
    K.: Ez azt jelenti, hogy egy olyan láma segítségével érhetünk el jó eredményt, akivel karmikus kapcsolatunk van?
    V.: Nem, ez nem szükségszerű. Az én esetemben nem volt lehetőség arra, hogy sok tanítást kapjak Khyentse Rinpocsétől. Minden képzett Guru jó, de van egy speciális, aki többet tud segíteni, mint akármelyik másik.
    K.: Helyes az, ha egy Guru rendkívüli dolgokat követel a tanítványától?
    V.: Igen. Amikor Marpa például tanítást adott Ngog Lámának, megkérdezte tőle, hogy elhozta e minden vagyonát. Ngog azt válaszolta, hogy csak egy öreg, sánta kecskét hagyott hátra. Marpa erre visszaküldte, hogy hozza el a kecskét. Azután azt mondta, hogy neki nem számít egy sánta kecske és csak azért követeli, hogy a tanítás értékét megőrizze. Ha az embernek mindent fel kell ajánlania, semmit sem szabad megtartania. De a Guru és a tanítvány között nem olyan a kapcsolat, mint az úr és szolgája között, hanem mint apa és fia között. Kapcsolatuk spirituális, ám az atya és fiú viszonyának melegével és közelségével. A Gurunak óriási a felelőssége: gondoskodnia kell fiairól, nekik viszont követniük kell a tanokat és betartani a fogadalmakat.
    K.: Miből állnak a fogadalmak?
    V.: Ezek távolról sem egyszerűek. A Wang megkapása után a napi gyakorlatok és a tanulás mellett még sok fogadalmat is be kell tartani. Ha az ember a Hinayana szabályok Pratimoksha fogadalmait megkapta, ezeket be kell tartani és ezután a Mahayana fogadalmakhoz hozzácsatolva, a Tantrikus fogadalmakat is be kell tartani, amelyek nagyon fontosak. Ezek betartása nélkül a gyakorlatoknak nem lesz hatásuk. A fogadalmak azért vannak, hogy meglegyenek a megfelelő feltételek a beavatáskor elültetett mag gondozásához. A fogadalmakat pontosan be kell tartani és a napi gyakorlatot elvégezni a hozzátartozó vizualizációval és mantra recitációval együtt és meditálni a Kyerim (Teremtési Folyamat) és a Dzogrim (Beteljesülési Folyamat) két fokozatán.
    K.: Mi egy tantrikus istenség tulajdonképpen?
    V.: Határtalan számú élőlény van különböző ízléssel, háttérrel, mentalitással és tehetséggel. Ezért a Transzcendentális Bölcsesség, vagy Buddha, vagy ahogy nevezni akarod, különböző formákat vett fel, hogy alkalmazkodjon a különböző típusú emberekhez. Azok például, akik tele vannak érzéki vágyakkal, olyan istenségen meditálnak, akik ölelkeznek. Mások, akikben sok a gyűlölet, a nem tudás erős, bonyolult, sok ékszert és díszt viselő istenségeken meditálnak. De valójában ezek valamennyien a Transzcendentális Bölcsesség különböző megnyilvánulásai a különböző embertípusokhoz alkalmazkodva.
    K.: Mi a kapcsolat a tantrikus tan és a történelmi Buddha között?
    V.: A történelmi Buddhát a “közönséges” Buddhának nevezzük, a Tantrikus Buddhát “különlegesnek”, de maga a történelmi Buddha is sok Tantrát mondott el. A Hevadzsra Tantra egyike ezeknek.
    K.: Mi a Mahamudra?
    V.: A Mahamudra a Transzcendentális Bölcsesség, amelyet a Kyerim és a Dzogrim gyakorlása után ismersz fel. A Kyerim a teremtés folyamata. Egy betűjelből kibintakozó mandalát vizualizálsz, istenségekkel benépesítve. A Dzogrim a beteljesülés fázisát jelenti. Ezt szokás szerint a gyakorlatok végén végezzük el. Elképzeled, hogy minden újra feloldódik az eredeti betűjelben és ezután az is eltűnik. Tulajdonképpen a Kyerim a születést tisztítja, a Dzogrim pedig a halált.
    K.: Melyek a fő Szakja gyakorlatok?
    V.: A legfontosabb Szakja gyakorlat a Lamdre vagy “Ösvény Eredmény”, amely magába foglalja a Hinayanát, a Mahayanát és a Mantrayanát. Ez a nagy indiai szenttől, Virugpától származik, aki i.sz. 650 körül élt, és a fordító Drogmi hozta el Tibetbe, aki 1072-ben halt meg. A Hevadzsra Tantra beavatására és gyakorlataira alapozott Lamdre magába foglalja a Tantra filozófiáját és minden jóga gyakorlatot, mint a “Belső tűz”, a légzésjóga, testtartások, az álom jógája, a Phowa, vagy a “tudat áthelyezés”, a Bardo gyakorlatok stb. Az egész tanítás átadása három hónapot vesz igénybe. Azután egy igen különleges, nagyon ezoterikus tant gyakorlunk, ami Naropától származik, egy Vadzsrajogini tanítást, tizenegy jógával. Ezen kívül sok Mahakala tanításunk van, valamint Vadzsra Kila, amely családom ősi Nyingma tradíciójából ered; Sarvavidya, amely rendkívül hatásos a haldoklóknál és halottaknál; Vadzsra Bhairava, Manjushrinak egy haragos formája; a “Tizenhárom Arany Tanítás”, amely csak a Szakja rendhez tartozik és még sok egyéb gyakorlat. De a Lamdre magába foglalja mindegyiket.
    K.: A nyugati erkölcsi felfogás szerint a szexuális energiák zavaróak a szellemi úton. Azt jelenti a Tantra, hogy ezeket az energiákat elfogadjuk és valódi segítséget is nyújthatnak az Úton?
    V.: Ha megfelelő ember, a megfelelő módon és időben használja ezeket, akkor nagy segítséget nyújthatnak. Gyakran hallhatjuk Indrabuthi király történetét, aki azt mondta Shakyamuni Buddhának, hogy ő inkább farkasként születne újjá az őserdőben, mintsem hogy spirituális útra lépjen, amely a világi dolgok megtagadását követeli. A Buddha erre egy speciális tanítást adott neki, a Guhuyasamaja tanítást, amelynek hagyományát ma is fenntartjuk. A puszta külső megtagadásnak természetesen nem sok haszna van, külsőleg elvethet az ember valamit és mégis nagyon ragaszkodhat hozzá. Az igazi lemondás a ragaszkodásról való lemondás. Mindenesetre Indrabhuti király az emberek legmagasabb fajtájához tartozott és miközben Buddha a tanítást adta, ő maga és egész udvara elérte a Megvilágosodást. De a legtöbb tantrikus gyakorló természetesen szerzetes, akinek nem szabad világi örömöket élveznie és magától értedődően nőtlennek kell lennie. Indrabuthi azonnal elérte a Megvilágosodást, de nekünk elég olvasni Milarépa történetét ahhoz, hogy meglássuk azokat a nehézségeket, amelyeket még jó adottságú emberek is elszenvednek.
    K.: Mik a veszélyei a helytelen gyakorlásnak?
    V.: Ha a Tantrában valami rosszul megy, akkor csak egy út van: és ez a pokolba vezet. Ha az ember a Tantrát gyakorolja, az olyan mint a kígyó egy bambuszban, csak felfelé, vagy lefelé tud haladni. Szükséges egy jó Gurut találni és nagyon gondosan gyakorolni.
    K.: Miért van annyi titoktartás a Tantrában?
    V.: Úgy gondolom, általában azért, hogy elkerüljük a Tantrával kapcsolatos hitetlenséget, vagy ellenszenvet. Ha emberek egy rossz pillanatban, vagy a helyes magyarázat nélkül hallanak bizonyos dolgokat, megijedhetnek és azt gondolhatják, hogy a Tantra valami rossz dolog és elveszíthetik bizalmukat a Tantrikus Útban. Az is előfordulhat, hogy az emberek mandalákat látnak és mantrákat olvasnak, és csábításnak engedve megpróbálnak egymagukban gyakorolni, ami nagyon súlyos hiba. A Tantrában egyedül semmit sem tehet az ember. Mindent a Gurunak kell átadnia.
    K.: Több a Tantra, mint csak rituálé?
    V.: A rituálé csupán csak kis része a Tantrának. Az elsődleges gyakorlat a napi meditáció, vizualizálás és recitálás, a testi jóga gyakorlata, légzésjóga stb.
    K.: Mi az eredmény?
    V.: Az eredmény általánosságban a Buddha Három, Négy vagy Öt Teste (Káyák). Ezeket a Három Káya foglalja magába: kettő a Rupa vagy “forma” Káya és egy a spirituális “Test”. Az utóbbit Dharmakayának, a “Valóság Testének” hívjuk. Ez a teljesen átalakított szellem folytatása, a mely teljesen elválaszthatatlan a Shunyatától. A Sambhogakaja, az “Öröm Test” az a “Test”, amelyik állandóan az Akanishta Buddha országban tartózkodik és tanításokat ad a nagy Bodhisattváknak. A Nirmanakaya vagy “Illúzió Test” különböző formákkal rendelkezik, de a “kiváló” Nirmanakaya az, ahogy a történelmi Buddha nekünk Indiában megjelent. Ezek a “Testek” jelenlegi szervezetünk átalakításának eredményei. Jelenlegi testünk Rupakáya lesz és jelenlegi szellemünk Dharmakáya, a “Valóság Teste”

ÖTÖDIK RÉSZ
 “A BUDDHA LÁTJA, HOGY AZ EGO NEM LÉTEZIK”

    K.: Azt mondják, hogy a Dharma gyakorlásához szükséges legfontosabb tulajdonság az erős hit. Miféle hit szükséges? Miért olyan fontos a hit?
    V.: A hit természetesen nagyon fontos, de nem az az egyetlen, ami fontos. Az a kezdet. Anélkül nem érhetünk el jó eredményeket. Például, ha megég a mag, nem várhatunk jó termést. Akármennyit gyakorol is az ember, hit nélkül nem lesz eredmény. De nem vak hit az, ami szükséges. Általában a hitnek három fajtájáról beszélünk: az első az “önkéntes hit”, ami azt jelenti, hogy az ember a Három Drágaságnak olyan kíváló kvalitásait veszi észre, hogy el akarja azt fogadni minden érző lény megsegítése érdekében; a második a tiszta “tiszta hit”, amely azt jelenti, hogy látod a Buddha értékes és jó kvalitásait és ezáltal szellemed tiszta és biztos lesz; a harmadik a “meggyőződésből fakadó”, amely azt jelenti, hogy az ember a Buddhista tanokat teljes mértékben elfogadja, pl. a Négy Nemes Igazságot stb.: tanulmányozza ezeket a tanításokat és arra a következtetésre jut, hogy helyesek.
    K.: A hit tehát nem csupán egy bizonyos dogma elfogadása.
    V.: Nem, nem. Természetesen nem.
    K.: Az újjászületés tana Nyugaton ismeretlen. Lehet e hatékonyan gyakorolni Dharmát, ha az ember nem fogadja el az újjászületést?
    V.: A mi Dharma gyakorlatról való definíciónk szerint nem. Úgy tartjuk, hogy akármit is gyakorol az ember, legyen az akármilyen emelkedett, vagy helyes, nem tekinthető Dharmának, ha csak erre az időre szól. A Dharma az, amit az ember a következő életre gyakorol, tehát az újjászületés gondolata elválaszthatatlan a Dharmától. A Karma törvénye egy lényeges része a Dharmának és a jövőbeli újjászületés a jelenlegi okok eredménye.
    K.: Sok ember Nyugaton tagadja a szenvedés általánosságát.
    V.: A buddhisták azt mondják, hogy a világi létben a szenvedés mindenhol jelen van. A szenvedés folyamatos jelenlétét tagadni helytelen. Nem kell menekülni a szenvedés elől; meg kell tudni az okát és megpróbálni elkerülni az ok létrehozását.
    K.: Mi a Buddha által tamított “anatma” vagy “éntelenség” doktrinája?
    V.: A Buddha látja, hogy az ego nem létezik. A szellem nem az én, a test nem az én, az én csak egy név, amelyet különböző dolgok egy csoportjának adunk: forma, észlelés érzés, impulzusok és tudat együtt. Ha tehát igazából megvizsgáljuk, mi az amit énnek hívunk, nem találunk semmit. Az ego az csak egy név, amit különböző dolgok gyűjteményének adunk.
    K.: Habár halhatatlan lelkünk nincsen, nem létezik mégis valamilyen módon egy én?
    V.: Nem, az én nem létezik, de a szellem folytonossága igen.
    K.: Honnan ered ez az erős énérzés?
    V.: Időtlen idők óta születünk a világi létbe azzal az erős gondolati szokással, hogy a szellem folytonossága a saját énünk, és ehhez igen erősen ragaszkodva éltünk.
    K.: Az én tehát csak egy gondolkodási szokás?
    V.: Igen.
    K.: Egyes nyugatiak azt gondolják, hogy a halál a teljes megsemmisülés.
    V.: Nincs igazuk. Ha meghalsz, a testednek vége, de a szellemed folytatódik.
    K.: Ha valóságos én nem létezik, mi megy akkor tovább?
    V.: A szellem folytonossága. Az olyan, mint egy mala (rózsafüzér), minden gyöngy különböző, de ugyanaz a mala.
    K.: Mi a szellem?
    V.: Sok részből áll, de van egy igen alapvető aspektusa, amelynek Kün Shi (Alayavijnana) a neve. Szó szerint azt jelenti, hogy “mindennek az alapja” és ez egy tiszta “önmagát látás”. Ez az alap, amelyből a világi lét és a megszabadulás megjelenik. Ez az akadály nélküli szellem, a szellemnek az a része, amely nem tapad külső tárgyakhoz. Tiszta és kezdet nélküli idők óta fennálló folyamat, amíg a Megvilágosodást el nem éri.
    K.: Az Abszolútben sem lelhető fel a szellem?
    V.: Relatív értelemben természetesen létezik. Végső értelemben Shunyata, de relatív értelemben létező. Valójában nem mondhatjuk, hogy létezik, vagy nem létezik.
    K.: Individuális ez a szellem, vagy egyfajta kollektív tudat, minden individuális szellem közös alapja?
    V.: Individuális.
    K.: Mi a különbség a Mahayána és a Hinayána között?
    V.: Hét különbség van, de a legfontosabb, hogy aki a megvilágosodást minden lény javára akarja elérni, az a Mahayanához tartozik.
    K.: Az együttérzés csupán erős sajnálat érzése a többi élőlény iránt?
    V.: Nem. Az együttérzés egy gondolat, az a kívánság, hogy minden lény megszabaduljon a szenvedéstől.
    K.: Az együttérzésnek magába kell e foglalnia a szenvedés okának a megértését, vagy az csupán egy érzés?
    V.: Mindkettő benne van, úgy gondolom. Az együttérzés három fázisból áll: a kívánság, hogy a lények megszabaduljanak a szenvedések okaitól, valamint az arra való vágy, hogy mentesek legyenek a szenvedéstől az által, hogy megértik a dolgok valódi természetét. Az együttérzés gyakorlata világosan magába foglalja a szenvedés okának a megértését.
    K.: Az együttérzés felkeltésére szolgáló meditáció anyánk szerető jóságának a gondolatán alapszik. De mit csináljunk, ha anyánk nem volt jóságos?
    V.: Minden anyát lehet jóságosnak tekinteni. Már az is egy jó cselekedet, hogy emberi testet adott neked. Ez már elegendő ok, hogy jóságosnak lásd. Ha nehéz a meditáció, addig próbálj folyamatosan szerető cselekedeteire és jó tulajdonságaira gondolni, amíg fel nem támad a szeretet érzése.
    K.: Rinpocse azt mondta, hogy “én” érzetünk valójában illúzió. Ha ez így van, miért olyan nehéz belátni?
    V.: Mint már korábban mondtam, időtlen idők óta, életeken keresztül felépítettünk olyan hajlamokat, amelyek tovább erősödnek minden egyes olyan cselekedet által, amely elfogadja, hogy az “én” valóban létezik; ezek a hajlamok teszik nagyon nehézzé számunkra az “én” illuzórikus természetének felismerését.
    K.: Ha az ember az én nem való természetét balátja, az olyan mint egy rossz szokás feladása?
    V.: Igen.
    K.: Rinpocse azt mondta, hogy az újjászületés tana relatív igazság és hogy sok dolog létezik relatív szinten, de nem végső értelemben: mi a különbség a relatív és a végső igazság között?
    V.: Igen, két igazság van, relatív és a végső. Relatív szempontból szenvedünk, relatív értelemben létezik ok, út és következmény. De a végső igazság tapasztalatában semmiről sem mondható el, hogy létezik, vagy hogy nem létezik, de az sem, hogy mindkettő együtt vagy egyik sem. Ezeket úgy hívjuk, hogy a négy hibás véglet; hibásak abban az értelemben, hogy érvényes logikai kifogásokat lehet támasztani mind a négy lehetőséggel szemben.
    K.: Kifejezhető a végső igazság szavakkal?
    V.: Nem, habár egy bizonyos fokig körülírható. Valójában csak felismerni és tapasztalni lehet.
    K.: Megtalálható a Madhyamika ürességről szóló tana a tibeti buddhizmus minden iskolájánál és egyforma módon oktatják azt?
    V.: Igen. Ugyanazt tanítja minden iskola, de a tanítás módja különböző. Minden iskolának megvan a saját jellegzetessége, de minden iskolában ugyanazt az eredményt érik el.
    K.: Elfogadnak a Mantrayana követői minden Mahayana tant?
    V.: Igen, A Manrayana elfogad minden Mahayana tant. A különbség csupán a módszerek nagyobb változatosságában és az igazság elérésének közvetlenebb módszereiben van.
    K.: Mi a jelentése a tantrikus meditációknál és ceremóniáknál használt vadzsrának és csengőnek?
    V.: Mindkettőnek több jelentése van, de legfőképpen a módszert és a bölcsességet szimbolizálják, melyek egyformán fontosak a mi Utunkon; ugyanakkor képviselik még a férfi és női kvalitásokat is.
    K.: A tibeti buddhista gyakorlatban a rituálé fontos szerepet játszik. Mi a rituálé haszna?
    V.: A rituálé nagyon fontos és gyakorlása által jelentős előrehaladás érhető el. Azonban nem mindenki számára szükséges hosszú rituálék elvégzése. Csak a vadzsra és a csengő szükséges, valamint a mudrák.
    K.: Miért fontosak a mudrák?
    V.: A mudráknak óriási külső és belső jelentésük van, és nagy segítséget nyújtanak a vizualizációs gyakorlatoknál. Nagy erőket hordoznak magukban védelmezésre, áldás befogadására és gyógyításra.
    K.: Milyen kvalitások szükségesek a “Wang” adásához?
    V.: A Tantrák háromféle Gururól beszélnek. A legmagasabb szinten álló típus az, aki az istenséget igazán látta, olyan világosan, mint ahogy mi látunk egy másik embert. A második típus az, akinél legalább a szellemi képzettség egyik, vagy másik jele megjelent, talán éppen álmában. A harmadik, napjainkban leggyakoribb típus az a Guru, aki minden szükséges Wangot és tanítást megkapott egy megfelelő Gurutól és aki bizonyos fontosabb istenségek elvonulásban gyakorolt meditációit elvégezte, minden rituálét megtanult, a mudrákat, a mandalák rendezését stb. Csak ezek után tud maga is Wangot adni.
    K.: Elég egy harmadik típusú Gurutól tanítást kapni?
    V.: Igen, ez is teremt egy bizonyos kapcsolatot, még ha nem is olyan mélyrehatót, mint az első típus. Az első típusú Guru úgy be tud mutatni téged az istenségnek, mint egy barátjának.
    K.: Mi a meditáció elvonulás?
    V.: Ennek sok fajtája van. Csinálhat az ember egy egyszerű elvonulást, ahol meditál a szeretetről, együttérzésről és a Megvilágosodás elérésének elhatározásáról. A Tantrikus meditációban istenségeket vizualizál az ember, mantrákat recitál, istenségek alakjának nagyon világos látására koncentrál, vagy egyszerűen az ürességen meditál. Sokféle gyakorlási mód létezik.
    K.: Miért olyan fontosak az elvonulások?
    V.: Meditáció elvonulások által éri el az ember a Megvilágosodást. Sok elvonulás nélkül lehetetlen a Megvilágosodás elérése. Köztudott, hogy e célból Tibetben sok jógi évekig magányos elvonulásban gyakorolt. Indiában még most is csinálják néhányan. Nem lehetséges a Megvilágosodás elérése ebben az életben hosszú elvonulások nélkül, hacsak nem rendelkezik az ember a legmagasabb képességekkel.
    K.: Számít a Mantrayana gyakorlatoknál, hogy melyik istenségen meditál az ember?
    V.: A legjobb azon az istenségen meditálni, amelyikkel karmikus kapcsolatod van. Ezt Yidamnak, vagy “segítő istenségnek” nevezzük.
    K.: Lehet bármelyik istenség Yidam?
    V.: Nem, a védelmezők nem lehetnek Yidamok. Az istenségnek van egy olyan osztálya, az ide tartozó Yidamok, és ezek közül az egyik az, amelyikkel az embernek különleges kapcsolata van.
    K.: Lehetnek bodhisattvák, mint pl. Manjushri és Avalokitesvara, Yidamok?
    V.: Igen, mindkettőnek van bodhisattva és Yidam formája is.
    K.: Mely kvalitások szükségesek a Wang megkapásához?
    V.: Egy alkalmas tanítvány sok különböző kvalitásáról vannak leírások, de a legfontosabb a hit, az együttérzés és a Bodhicitta. Fejlett Bodhicitta nélküli emberek nem kaphatnak magasabb meghatalmazásokat, mint pl. Hevadzsra maghatalmazást.
    K.: Nem szerencse kérdése egy Guru megtalálása, még akkor is, ha az ember a Bodhicittát már kifejlesztette?
    V.: Nem, keresni kell. Mindig talál az ember olyan Gurut, akitől tanítást kaphat.
    K.: Mit csináljon az ember, ha nem talál Gurut?
    V.: Keressen még jobban!
    K.: Mi az Anuttarayóga tantra?
    V.: A Tantrának négy osztálya van, amelyek közül az Anuttarayóga a legmagasabb. Ez az a gyakorlat röviden, amelyben az élet minden dolga még az evés, fürdés stb. is minden amit csinálsz, a világi lét minden cselekvése, a meditáció alatt éppúgy, mint azon kívül, minden, minden cselekvés az Úttá válik.
    K.: Le kell mondanunk az anyagi javakról, ha a buddhizmust gyakoroljuk?
    V.: A Hinayana és a Mahayana szerint igen, de a Mantrayana szerint ez nem szükségszerű.
    K.: Mit ért Ön lemondás alatt, felvonulni a hegyekbe és remeteként élni? A városban élve nem lehet gyakorolni?
    V.: Persze, hogy lehet, a Mantrayanában. Ezért tanította a Buddha a Mantrayanát Indrabhuti királynak.
    K.: Miért fontos a kolostori élet?
    V.: A kolostori élet a hagyomány életben tartása és a tanítások tisztán tartása miatt fontos. A világi életben is tud az ember gyakorolni, talán egész eredményesen is, mégis elmondható általában, hogy az anyagi világban túl sok az olyan dolog, ami elterelheti a figyelmet és a gyakorlóknak nincs elég idejük helyesen gyakorolni, vagy a tanításokat eredményesen tanulmányozni. Túl sok figyelmet kell fordítaniuk más dolgokra. A szerzeteseknek sokkal jobb körülményeik vannak a gyakorlásra és a Dharma tanulmányozására, mert semmi másra nem kell figyelmet forditaniuk.