Beszélgetés Szakja Dzsecünmával
A tibeti buddhizmus szakja hagyományának tanítójával

Dzsecün Kusok 1938-ban, a föld tigris évében született a család elsőszülöttjeként a Szakja Kön család Tara Palotájában. Dharma tanulmányai öt éves korában kezdődtek és hat éves volt, amikor öccse, Őszentsége Szakja Trizin megszületett. Egészen Indiába menekülésükig ugyanazokat a tanításokat kapták és ugyanazokon az elvonulásokon vettek részt.
1958-ban megtörtént Szakja Trizin trónra emelési szertartása. A következő évben, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a kínai kommunisták végleg elfoglalták Tibetet, Dzsecünma, Őszentsége és nagynénjük egy maréknyi kísérettel Indiába menekült.
Indiában – elmondása szerint – félénk, otthonülő fiatal volt. Akárhogy is, de egyre nehezebb volt számára a szerzetesi fegyelem külsőségei szerint élni a kolostor támogatása nélkül. Borotvált feje és köntöse miatt gyakran találta magát csúfolódás és megvetés tárgyaként. Miután megbeszélte az ügyet öccsével és a Dalai Lámával, elhatározta, hogy visszaadja köntösét, bár belül, magában továbbra is szerzetes maradt.
Mivel a Luding utódlás vérvonalon történik és a Luding család a Szakja Kön dinasztia oldalága, nagynénjük és rangidős segítői kieszelték a tervet, hogy házasságot kéne kötnie Szej Kusóval. Dzsecün először hallani sem akart erről, de végül sikerült őt meggyőzni, mivel a Luding Sabdrung örökségnek fiú utódra volt szüksége. 1967-ben született első fiúgyermekük, aki három-négy éves korában már valódi érdeklődést mutatott a szerzetesi élet iránt, és a felszenteltek társasága okozott neki örömet. Sokkal inkább vett részt szertartásokon, ha tehette, mint a többi gyermekkel való játékban. Ez a kisfiú lett Luding Sabdrung.
A négy éves Sabdrung Rinpocsét nagybátyjai gondjaira hagyva, 1971-ben férjével és három kisfiával a kanadai Albertában mezőgazdasági munkásként telepedett le. 1973-ban Vancouverbe, British Kolumbiába költöztek, s ma is annak Richmond nevű külvárosában élnek. Eleinte egyáltalán nem tanított, mivel kisgyermekeiről kellett gondoskodnia és a megélhetés biztosításában is részt kellet vennie. Ám amikor Őszentsége és Dezung Rinpocse New Yorkban kezdtek tanítani, folyamatosan szembesültek az igénnyel, eredeti, élő, női vonalvivők iránt. Mindketten kérték, hogy kezdjen ismét tanítani. Azóta alapított egy dharma központot Vancouverben, Szakja Tubten Decsen Ling, egyet pedig Kalifoniában, Oaklandben Szakja Decsen Ling néven. Rendszeresen látogatja a Szakja Palden (az Egyesült Államok Szakja központjainak társasága) egyéb központjait New Yorkban, Bostonban, Los Angelesben, Minneapolisban és Washingtonban. Szingapúrban és Hawaiion is tanít.
Régóta szándéka, hogy elvonuljon, és élete hátralevő részét a Vadzsrajógini meditációnak szentelje. Épít egy elvonulási központot saját elvonulási helye mellé, hogy gyakorlatai szünetében segítséget és útmutatást adjon az ott lévőknek. Ennek a központnak Kacsó Ling lesz a neve, ami Vadzsrajógini tevékenysége tiszta mezejének a neve. A gyakorlók egy hónaptól, életük végéig maradhatnak ott teljes elzártságban.

Mondana valamit hagyományvonaláról? Különösen a Kön vonalról?
A Kön család nem a Földről ered. Egy égi világból három fiú érkezett. Később a két idősebb fivér visszament, de a legfiatalabb feleségül vette egy raksa, vagyis ártó szellem lányát. A „kön” szó is azt jelenti: egymás ellen, vagy ellenség. A házasság után persze a két család harcban állt egymással, ezért híres a Kön család arról, hogy az ártó szellemek ellensége.
Szecsen Kunga Nyingpó, Szönam Cemó, Rincsen Dakpa Gyalcen, Szakja Pandita, Drogon Csögyal Pakpa voltak az első vonalvivők a Kön családban. Utána a vonal egyenes ágon származott le egészen Wangdu Nyingpóig és fiaiig. Ők a következők: Pema Dondup Wangcsuk, akit mi Pitunak nevezünk, Kunga Rincsen, Ngodrup Pompa és a legfiatalabb Kunga Gyalcen. Pema Dhondup Wangcsuktól a Dolma Photrang vonal a következőképpen hagyományozódott: Tasi Rincsen, Kunga Nyingpó, Tasi Trinli Rincsen, utána Kunga Rincsen, aki a jelenlegi Szakja Trizinnek és nekem az édesapánk, és végül Szakja Trizin. A másik, a Puncog Photrang ágon így következtek a vonalvivők: Kunga Rincsen, Kunga Szonma, Szamling Csiku Wangdu, Nawang Thudob Wangcsuk, Dzsigdal Degcsen Szakja, s az ő öt fia közül az egyik lesz majd a következő.

A többi szokástól miben tér el a Szakja?
Nálunk Szakjában a Kön családnak két ága van, és ebbe a két családba néha más vonalakról is beszületnek lámák. Az öcsém, Szakja Trizin például a kelet tibeti Nyingma láma, Abong Terton újratestesülése. Ez a nyingmák határozott felismerése, kétségük sincs felőle. Mielőtt Abong Terton meghalt, így szólt tanítványaihoz: „Az idén meghalok. Jövőre menjetek Szakjába, és keressetek az újszülöttek között. Fel fogtok ismerni, de nem hozhattok vissza. Dolgom Kelet Tibetben befejeztem, kötelességem az ország közepébe szólít, az ott élőket kell majd segítenem. Ott kell maradnom.” Abong Tertonnak három fia közül a középső jött Szakjába, és ismerte fel öcsémben apjukat. Akkoriban öcsém hat éves lehetett, s látogatója tiszteletére olyan imákat mondott, amilyeneket nem tanítottak neki, hanem Abong Terton használt. Mi Szakják megértettük a dolgot, bár szerintünk nagyapám tért vissza öcsémben.
Volt Szakjában egy déli tájolású Mahákála templom, melynek felső, délnyugati sarkábannagyapám, amikor felújította, egy kis ablakot hagyott. Öcsém hét éves lehetett, mikor először látogatott oda. De első kérdése ez volt, mikor belépett: „Hová lett a kisablak? Mi történt vele?” „Valaki befalazta.” – válaszolta a mellette álló idős szerzetes könnyes szemmel. Ez az idős ember jól ismerte nagyapámat és az ablakról is tudott. A jelenségen sokan csodálkoznak. Lehetséges, hogy ketten térjenek vissza egyetlen személyben? Szerintem, mivel mindketten bódhiszattvák, tudatuk egyenlő. Bár megjelenési formájuk különbözött, bódhiszattva lényegük megegyezik, így bármit megtehetnek. Ez a személyes véleményem.
Ha valaki beszületik a családunkba, talán elveszíti előző újratestesülési vonalát, és nem lehet többé kolostora apátja. Számunkra a családi vonal az elsődleges. A Kön vonalnak nincs szüksége az újratestesülésekre, ez apáról fiúra száll. A korona pedig váltakozik a Dolma és a Phuncog Photrang között. Így váltakozik a felelősség is a két ág között. Az előző Szakja Trizin Dzsigdal Dagcsen Rinpocse apja volt, előtte pedig a mi nagyapánk. A Ngor apátság vezetése viszont háromévenként váltakozik, a négy labrang, azaz háztartás vezető lámái között.

Ismeri saját előző megtestesüléseit? Azt mondják, hogy ön Vadzsrajógini kisugárzása.
Az emberek beszélnek mindenfélét, ami csak tetszik, de én nem tudom. Valahogy visszatérünk. Nagyon régen, az első öt nagyszerű Szakja tanítónak volt egy nővére, aki nagyon jó apáca és gyakorló volt. Ő volt az egyike az Ösvény és Gyümölcse tanítás női továbbvivőinek is. Dzsigme Tempai Nyimának hívták. Azt mondják,
ő volt Vadzsrajógini kisugárzása. Azóta úgy tartják, hogy a Kön család lányai között lehetnek Vadzsrajógini kisugárzások. Valaki ezt meghallotta, és egyből rám gondolt. De én ezt nem hiszem. Az emberek azt hisznek, amit akarnak. Ez így van rendjén, de nem számít. De azoknak, akik Hévadzsra vagy Vadzsrajógini tanítást kapnak tőlem, hinniük kell Vadzsradárában, mint gyökérlámájukban. Az emberek tudatának általában ez a lényege, bár a tudat valódi természete jelenleg nem mutatkozik meg számunkra. Tudati szennyeződéseink és a három méreg eltakarja előlünk, nem látjuk saját tudatunkat. Mindenkiben ott van a bódhiszattva, de a szennyeződések és a mérgek eltakarják. Tisztítsd ki a szennyeződéseket, és a fény gyermeke, a világosság fia leszel. Ugyanígy van azzal is, ha valakit egy istenség kisugárzásának tartanak.

Őszentsége egyszer azt nyilatkozta, hogy neki kellett önt sarkallni a tanításra.
Igen, 1979-ben. Amikor Dezung Rinpocsével New Yorkban tartott előadást és utána kérdésekre válaszolt, valaki azt kérdezte, hogy a tibeti buddhizmus tanítói miért kizárólag férfiak. Öcsém ez válaszolta: „Kiváló női tanítóink is vannak, egyikük például a nővérem, itt bujdosik valahol Kanadában.” – pont így mondta. Aztán Vancouverbe jött, hogy meglátogasson engem és a központját. Anélkül, hogy nyomást helyezett volna rám csak ennyit mondott: „Jó lenne, ha tanítanál nyugaton.” Ennyit. Akkoriban nyilvánosan egyáltalán nem tanítottam, csak néhányan jártak hozzám, akiket érdekelt a tibeti nyelv, vagy a meditáció. Egy-két ember meghatalmazásokat kért és kapott otthonomban. Öcsém arra kért, viseljem gondját központjainak. Miután elutazott, körbeutaztam a szakja központokat Los Angelesben, Minneapolisban, Bostonban és New Yorkban. Azóta is időnként körbejárom az öcsém által alapított intézményeket. Amikor hívnak, megyek, legtöbbször nem beszélek sokat, csak megadom a felhatalmazást és az utasításokat.
Amikor Szakja Trizin visszament Indiába, engem Ausztráliába hívtak. Öcsém megkért, hogy teljesítsem a kérést, amelyet meg is indokolt: „Igaz, Tibetben nem taníthatnál többé, miután letetted a szerzetesi köntöst, mert elvesztetted volna a hiteled. Csak egy nagyon nagy tanítónak nézik el, ha házasságban él. De itt, a tanítványok többsége a világban él, elfogadják egy hasonló életet élő ember útmutatásait. Háztartást vezetsz, munkahelyed van, ezért példát mutathatsz a nyugati asszonyoknak. Ha ő képes rá, és megvilágosodik, én is meg tudom tenni – gondolják majd. Ez mindenkinek jó.” Nem tudtam nemet mondani, mert mégiscsak ő a gyökérlámám. Benáreszben Ösvény és Gyümölcse tanítást kaptam tőle, Radzspurban férjemnek és nekem Vadzsrajógini beavatást adott. Nem mondhattam nemet.

Elmondaná nekünk egy napját?
Mielőtt férjhez mentem, nagyon korán keltem. Befejeztem a gyakorlataimat, mire mindenki más felkelt. Házasságkötésünk után öt, fél hatkor keltem, hogy munkába indulás előtt gyakorolhassak, mostanában megint négy körül kelek. Fél nyolckor munkába indulok, fél kilenctől nyolc órán keresztül dolgozom, utána hazajövök és főzök a gyerekeimnek. Nagyon kedves, segítőkész gyerekeim vannak.

Lát különbséget a tibeti és a nyugati életmód között?
Persze, hogy vannak különbségek. Minden más. Például a konyha is egészen más. A főzéshez Tibetben szükség volt például egy nagy juh- vagy jakbőr fújtatóra a tűzhöz. Minden reggel komoly feladat volt a tűzgyújtás. (Mutatja a mozdulatot). Itt meg csak elfordítunk egy kapcsolót és kész a tűz. Persze, hogy más.

Gondolja, hogy gyakorolni itt nyugaton nehezebb?
Ez is a személytől függ. Minden az elménktől függ. Általában egy kicsit nehezebb itt gyakorolni. Ám, ha elég kimozdíthatatlanok, elszántak vagyunk, akkor más nem számít. Gyakorlás közben néha nagyon nyugodt az elmém, néha pedig rohangál össze vissza. A nyugalmas időkben nem zavar, ha a gyermekeim zenélnek. Nem érzem túl zajosnak. Teljesen egyre megy, hogy szól-e valami vagy sem. Ha valamilyen zaj keletkezik – ebben a pillanatban repülő halad el a fejünk fölött -, meghallhatod benne, például az OM MANI PADME HUNG mantrát. Ez könnyű. A baj, hogy az emberek elméje nem nyugodt. Ezért zavarja őket minden. A zaj elől csendes helyekre vonulnak el a hegyekbe, de az elméjük ott is zavart, nyugtalan marad. Ők a hegyen vannak, de elméjük a város zajában maradt.

Saját tapasztalatai alapján mit javasolna, hogyan építsük be a Dharmát mindennapjainkba? Különös tekintettel arra az indokra, hogy nincs elég időnk.
Az időt magadnak kell megteremteni. Elegendő idő van. Nyolc órát dolgozom naponta. Néhányan azt mondják nincs időm gyakorolni, aztán meg beülnek egy bárba, tévét néznek, moziba mennek, vagy egyébbel töltik az idejüket. Ha tényleg akarsz gyakorolni, fel kell adnod ezeket a dolgokat. Persze nem kell az élet minden oldalától elzárkóznod, de lassan ki kell válogatni a zavaró tényezőket. Ha mindig csak gyakorolsz, elfáradhat az elméd, s az nem jó, mert az összpontosítás rovására mehet. Olyankor nézhetsz egy kis tévét, vagy olvashatsz valami jó könyvet, ami nem Dharma könyv. Elmehetsz sétálni az erdőbe vagy a tengerpartra, vagy dolgozhatsz a kertedben. Ha például olyan munkád van, ahol nem kell beszélned, mantrázhatsz munka közben. Munkahelyemen vagy a háztartási munkáim közben sokat imádkozom, mantrázom, néha pedig tibeti dalokat énekelek.

Gondolja, hogy a nőknek nehezebb gyakorlataik rendszerességét fenntartani hagyományos házfenntartó szepükmellett?
Nem általánosíthatunk. Néhányan hagyományos háztartást vezetnek, mások nem, de ez nem számít. Megkelltalálni azidőt. Ha nem fáradt valaki megtalálja az időt. Persze nem értem, hogy lehet, itt a nyugaton mindenki panaszkodik, amikor fel kell kelnie, hogy olyan, de olyan fáradt. Ez számomra igen meglepő. Még a saját gyerekeimet sem értem, amikor egész hét végén pihennek, majd hétfőn azzal ébrednek: „olyan fáradt vagyok”. Hogyan lehetséges ez? Egész éjjel aludtak. Teljesen érthetetlen. Én sosemvagyok fáradt. Mielőtt ideköltöztünk, egy farmon éltünk. Egy gombaültetvényen gombát szedtem. Tíz kilós ládákat rakodtunk egész nap. Utána, amikor hazaértem, főztem, megetettem a gyerekeket – akkoriban még nagyon kicsik voltak, három és nyolc évközöttiek -, majd elláttam a háztartást. Harmincas éveimben jártam.

Hogyan kellene a férfiaknak és a nőknek egymással viselkedni, és miért baj, ha vágynak egymásra vagy ragaszkodnak egymáshoz?
Buddhista szempontból, akikkel együtt tanulunk, azokkal testvérekké válunk. A vadzsrajánában kifejezetten vadzsratestvérekké. Vagyis ugyanannak a tanításnak, ugyanazon a helyen és mandalában, ugyanabban az áldásban részesülsz, ugyanattól a mestertől. Tehát egymás iránti érzelmeitek a testvéri szeretet kapcsolata kellene, hogy legyen. Aztán egy másik emberrel olyan környezetet alakítasz ki, amelyben egymás segítői, társai, szeretői vagytok, hogy támogathassátok egymást a megélhetés gondjaiban. Egy másik személy életének részeseként azt akarod, hogy ez mindkettőtöknek előnyös legyen. Sok karmát, cselekedetet hoztok létre együtt, de szeretnéd, ha ez nagyon pozitív irányba mutatna, hogy a közös karma a másik hasznára váljon. Ha megértitek közös karmátokat, s megfelelően viselkedtek, mindkettőtökre jótékony hatással lesz. A vággyal az a legnagyobb baj, hogy boldogtalanságot eredményez. Persze sokfélevágy lehetséges, mert vágyhatsz például egy helyre is, ahol élni szeretnél és sok másra is. De ha van végre egy hely, ami a tiéd, akkor az örömmel tölt el, és akkor kialakul a félelem, hogy elveszítheted. Félsz, hogy talán mások megirigyelhetnek érte és el akarják tőled venni, és akkor féltékenység ébred benned. A féltékenység nagyon káros. Amikor féltékenység vagy félelem van az elmédben, akkor nem vagy igazán boldog. Így eredményezheti a vágy a boldogtalanságot.

Miért reagálnak a nyugatiak gyakran oly erősen a tibeti buddhizmusra? Tévedésből?
Nem tudom. Ezt önnek kellene tudnia. Talán tévedésből. De lehet, hogy nem. Talán azért, mert ez igazán izgalmas, és megfigyeltem, hogy a nyugatiak szeretik az izgalmas dolgokat. Amikor valami újdonságot tapasztalnak, igazán felizgulnak. A komoly gyakorlók nem lesznek túl izgatottak. A dolog nem úgy működik. Nagyon sok időre van szükség, és tökéletesen kell végrehajtani, nem lehet kapkodni, izgulni. Ezen kívül a nyugatiak mindig valami mást akarnak. Először például azt hiszik a hinduizmus jobb, mint a kereszténység, akkor hindukká válnak, aztán amikor egy kicsit belelátnak, akkor így gondolkoznak: „Nem, nem. Ez nem az, amit keresek”. Akkor hátha a buddhizmus lesz az, és így tovább.

Ön szerint miért terjedt el a szektásság a nyugatiak körében?
Azok az emberek nem értik, nem tudják, miről van szó. Ez nem helyén való, de az ő elméjük túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy ezt átlássák. Elfoglalt és rosszhiszemű. A szektásságra semmi szükség, hiszen a hagyomány minden ága ugyanarra az alapra épül, a Buddha tanításaira. A különböző iskolák mögötti tanítások ugyanazok: a megvilágosodás elérése, a szennyezett érzelmektől való megszabadulás, az elme megtisztítása a mérgektől, a gyűlölettől, a ragaszkodástól és a butaságtól. Buddha tanította a három járművet is, de mindhárom ugyanoda visz. Az egyik részletesebb, a másik gyakorlatiasabb. A vadzsrajána például olyan módszereket alkalmaz, amelyek gyorsabban, könnyebben vezetnek a megvilágosodáshoz. De a célja mindegyik járműnek ugyanaz, hogy a megvilágosodás által megszabadítson bennünket a szenvedésnek ebből a körforgásából. A többi nem számít. Néhányan túlságosan ragaszkodnak saját vonalukhoz, ezért mondják, „én gelugpa vagyok”, „én meg szakjapa vagyok”, és így tovább. De a ragaszkodás akkor is csak a három méreg egyike.
Persze a vonalvivő tanítók részéről egészen másként áll a dolog. Az ő feladatuk a vonal hagyományának fenntartása és továbbadása, mert csak így tud a hagyomány fennmaradni. Ezzel ellentétben, a hétköznapi gyakorlónak egyáltalán nem kell ragaszkodni a vonalhoz. Különösen nem a nyugatiaknak. A nyugati kultúrának amúgy sincs szüksége a tibeti kultúra elemeire. Bizonyos keveredés persze elkerülhetetlen, de minek egy idegen kultúra elemeivel bajlódni? Itt is megvannak a szokások. Mindenki összpontosítson a meditációra! Ez a lényeg.

A  nők  bölcsessége

Dzsecünma 2006-os látogatásának és tanításának képei

2008-as Vadzsrajogini tanítás képei